Szolgálat 43. (1979)
Könyvszemle - Előd István: Katolikus dogmatika (Alszeghy Z.)
KÖNYVSZEMLE Előd István: Katolikus dogmatika. Szent István Társulat, Budapest 1978, 783 o. A dogmatikus tankönyvek, amelyek röviden, világosan és áttekinthető rendben fogalmazzák meg a keresztény életünk alapját képező igazságokat, elengedhetetlen követelményei a hittudomány főiskolai oktatásának, de azért is fontosak, mert a fejlettebb intellektuális életet élő hívek megtaláljak bennük a formulákat, melyek segítségével hitüket tudatos, szabatos és igazolható módon végig gondolhatják. Mivel az utolsó ilyen összefoglaló dogmatikai tankönyv, Schütz Antal kézikönyve, ma már nem hozzáférhető, de nem is felel meg az igényeknek, amelyeket a hivök közössége ma támaszt a hittudomány tekintetében, a magyar egyháznak szüksége volt egy új dogmatikára. A teológia mai helyzetében az ilyen tankönyv szerzője rendkívüli nehézségek előtt találja magát. Mint az intellektuális élet minden ága, a hittudomány is erősen specializálódott, minden részletkérdésében burjánzanak a kísérletek arra, hogy egyházunk üzenetét szervesen beillesszék korunk szellemi életébe. Alig van olyan hittudós, aki az egész dogmatika minden egyes szakterületén otthon érezné magát. Munkaközösségek is megpróbálták feldolgozni az óriási anyagot, de itt meg az volt a baj, hogy a különböző szerzők munkája szinte sohasem forr szerves egységbe. Mély tisztelettel vesszük hát kézbe Előd István munkáját, aki megbirkózott a fontos, nehéz és hálátlan feladattal, és megalkotta tankönyvét, mely valószínűleg évtizedekig pótolhatatlan eszköz lesz a magyar egyház építőinek a kezében. A tömör oldalak olvasása folyamán nagytudású ember képe rajzolódik elénk, aki ismeri a részleteket, de nem fúl beléjük, meg tudja adni a fővonalakat, van mondanivalója a teológiában jártas ember számára is, de meg tudja magát értetni a kezdővel is. A mű látóköre az ötvenes évek nyitott szellemű újskolasztikus teológiájával rokon, és ez helyes is, mert a tankönyv így lehetővé teszi, hogy az új teológiai nemzedék meg tudja érteni a hittudomány múltját is. Amellett a szerző ismerteti a mai áramlatokat is, és megérteti, hogy miért igyekeznek a mai teológusok sok helyütt új utakat járni: különösen a perszonalizmus szempontjait méltányolja. Elsősorban a németnyelvű irodalomra van tekintettel, ami indokolt is, hiszen a könyv olvasóinak legtöbbnyire ennek a kultúrkörnek a termékeivel kell majd találkozniok. Dr. Előd szerencsésen egyesíti a szilárd katolikus tanítást más keresztény egyházak szempontjainak megértő és megbecsülő ismertetésével. A mű rendszertani felépítése nagyjában az apostoli hitvallás gondolatmenetét követi. Az egyháztan kimaradt a dogmatikából, mivel ezt a tudományszakot a magyar püspöki kar tanterve a „theologia fundamentális* tárgykörébe utalta. Nézetünk szerint az egyház misztériumát nem lehet teljesen feltárni a dogmatikus teológia módszere nélkül, és ezért kívánatos volna, ha az egyháztan dogmatikus oldalát a fundamentálteológiai szempontokból kiemelve is előadnák. A szerző azonban lehetőség szerint máris enyhíti a hiányt, amennyiben gyakran rámutat az üdvrend egyháziam vonatkozásaira. Lélektani és lelkipásztori érdeklődése folytán fejtegetései sohasem maradnak kizárólag az elvont fogalmak síkján, hanem rámutat a pontokra, ahol az elmélet az életet építi. A könyv nyelvezete tömör, szabatos, világos. A szerző rendesen találó és nem erőszakolt magyar szakkifejezéseket használ, de néha, ahol a görög, Illetőleg latin szavak immár szerves részei lettek a teológiai szaknyelvnek, azokat is megemlíti. Az ilyen monumentális munka első kiadása sohasem végleges. Dr. Előd dogmatikája valószínűleg ott lát majd néhány kisebb módosítást, ahol két-három sorban bonyolult, gyakran még fejlődésben levő elméleteket kell tolmácsolnia. 89
