Szolgálat 43. (1979)
Eszmék és események - Levelek a misszióból
A karácsony előtti körútamon sírva jött az újmisésünk mamája, mert a fővárosban tanuló második teológus fia azt írta, hogy minket hamarosan vissza akarnak küldeni. Mondom a Mamának, hogy a világ még elég nagy. Az a fontos, hogy ők majd megállják a helyüket, hogyha nagyobb „szélvihar“ jön. Jól emlékszem arra, mikor 17 évvel ezelőtt az itteni provinciális segédmunkásokat keresett. így jöttünk és így maradunk itt vagy keresünk munkát a világ más tájain, ha tényleg itt kellene hagyni a maláji világot. Áprilisban voltak az évzáró vizsgák, mert az iskolaévet 6 hónappal megtoldották. Az iskolások nem kaptak húsvéti szünetet az idén. Ilyesmi még nem történt, mióta Indonézia elnyerte a függetlenségét. Kaptam néhány csekket, többek között jószívű magyar testvéreimtől is. Mindjárt továbbítottam egy részét a Larantukában, Kelet-Floreszen szenvedők részére. A floresz keleti csücskén van egy kihűlt tűzhányó, és a hegy körül 25 000 ember él. Már évszázadok óta keresztények. Hamvazószerda estéjén történt a katasztrófa. Óriási felhőszakadás keletkezett. Nemsokára hatalmas morajlással kő-, iszap- és víztenger zúdult a csendes falucskák és Larantuka városa felé, tönkretéve mindent, ami útjába került. A hegy fala ui. tíz helyen áttört. Csoda, hogy csak kb. százan tűntek el, és pár száz sebesült volt. Két-három hely maradt épségben az ár közepén, köztük a régi kegykápolna, a nővérek zárdája, a múlt században épült larantukai templom meg a püspök háza. A fővárosból küldött szakemberek szerint az egész népet át kellene telepíteni. De addig is valamiből élniök kell, mert a földjeiket nem lehet már használni. Január 14-én részt vettem egy Ranggu közeléből származó árvalány, most orsolyita nővér örökfogadalmán. Egy évig a falujában volt, hogy kisebb testvéreit önállókká nevelje. Megható volt, amikor a hatalmas, zsúfolt templomban az öccse és húga „feláldozta“ vagy „átadta“ a nővért az Egyház szolgálatára. A szertartást a nővér állította össze és az érsek atya vezette. Mészáros Ferenc SVD Ruteng/Flores Tromolpos 2, via Denpasar Indonesia + A tavalyi év szép volt, sok munkával. A teológiai fakultás dékánja tavaly tavasztól kezdve helyettem egy japán lett, és azt hittem, hogy ezzel több lesz a szabad időm, dehát nem úgy lett. Előadásaim (heti 8—10—12 óra) az egyetemen folytatódtak. Főképp az volt szép, amikor hat óráig beszélhettem 120, legnagyobbrészt nem keresztény diáknak a kereszténység lényegéről. Szinte felfaltak a szemükkel, úgy figyeltek. Még a végén meg is tapsoltak. És dolgozataikból kitűnt, hogy milyen mélyen megértették, amit mondani akartam. Nagyon sokan egészen közel állnak már ahhoz a lelkülethez, ami a keresztséghez kell. Ezért nem csoda, hogy húsvétkor és karácsonykor tavaly egy jó csomó egyetemistám vette fel nagy örömmel a keresztség szentségét. Tavalyelőtt egyetemünk egy alkalmazottját, tavaly egy itt megtért növendék kisgyerekét és egy nálam katekézisre járó hatvan éves bácsit kereszteltem meg. Igazán öröm látni az ilyen Istenre találó lelkek örömét. Másik örömöm az ökumenikus szentírásfordítás Újszövetségének megjelenése volt. Tagja vagyok a végrehajtóbizottságnak, és bár nagyszámú javítási javaslatot tettem, még az utolsó pillanatban is, a japán fordítók hálásan, kedvesen fogadták és jó részüket el is fogadták. A fordítás nagyszerű: szép japánság, érthető, hűséges. A televízió, rádió, újságok mint fontos hírt közölték megjelenését. 3 hónap alatt 90 000 példányt kapkodtak el belőle. Nem győzik újra meg újra nyomni. Nekem tavaly új könyvem nem jelent meg, de régebben megjelent könyveim közül kettőnek az 5. kiadását nyomták a kiadók. Ezenkívül 11 cikkem jelent meg. Egyéb foglalkozásaim: lelkigyakorlatadás (négy nyolcnapos és három hatnapos). Azután: teológiai kurzusok (öt háromnapos Japán különböző városaiban). Rövid kétnapos „misz- sziócska“ plébániákon: ebből négyet tartottam. Végül: konferenciák, amelyek néha egy egész napot vettek igénybe. Ezekből volt tavaly 42. Hozzájön még néhány pap, szemi82
