Szolgálat 43. (1979)

Eszmék és események - Levelek a misszióból

Végeredményben mindez nem csupán hasznossági kérdés, hanem lelki- ismereti is. Itt is fontos feladata lehet a magyar lelkipásztornak.

Sok tekintetben hasonló az eset a már Magyarországon kívül született vagy onnét kisgyermekkorban kikerült embereknél. Náluk a magyar nyelv, magyar történelem és kultúra ápolását össze kell kötni a befogadó ország nyelvének és kultúrájának megismerésével és ápolásával. Van magyar gyermek, aki három nyelven is beszél. Hogy ez a nyelvtisztaságra nem mindig hat előnyösen, ezzel mint „kisebb rossz“-szal persze számolni keli.

Nehogy a gyermekben és családjában meghasonlás keletkezzék, nyelvileg vegyes házasságoknál ügyeim kell, hogy a gyermek mindkét nyelvet és kultúrát ismerje és szeresse.

Nyolcvanöt esztendős lévén, legyen szabad a pap öregségi problémájára is áttérnem: öregkorban általában nem könnyű új dolgokkal és eszmékkel szemben nem elutasító álláspontot elfoglalni és nem mindig a régit visszasírni.

De ha Isten úgy rendelte, hogy MA éljek és így MA legyenek még feladataim, akkor kötelességem a MAI újdonságokkal szemben nem eleve elutasító, hanem jóindulatúan figyelő álláspontra helyezkedni.

Mulasztási hiba lenne papi munkámban azoknál a teológiai ismereteknél és módszereknél megállni, amelyeket évtizedek előtt tanultam, és elfeledni a régi jó magyar közmondást, hogy a jó pap holtig tanul.

t Pfeiffer Miklós

LEVELEK A MISSZIÓBÓL

A papszentelés és bérmálás nagy eseménye már a múlté. Jól sikerültek. Az előkészületek nagy akadályokba ütköztek. A júliusi turnén jól megmostam a férfiak fejét, és megtaláltam a sebezhető pontjukat. Minden kápolnában csak az asszonyokhoz fordultam segítségért, mintha a férfiak kihaltak volna. Arra kértem őket, hogy Javítsák ki a falvak közötti ösvényeket és renoválják a régi „országutat“, amely teljesen járhatatlan lett. A férfiak megértették a jelet, és tíz nap alatt elkészült az új országút utolsó 4 km-es szakasza. A hívek sokat áldoztak, hogy az újmisés és a vendégek autóval érhessék el Ranggut. Volt is nagy tapsvihar, mikor az autók „berobogtak". A püspök atya lóháton érkezett. Aug. 19-én reggel bérmálás a sportpályán. Nyolc pap segédkezett az 1750 bérmálkozó között. 20-án szentelés. Pompás idő, rengeteg nép. Fegyelem és áhítatos hangulat. Az újmisés népviseletben vonult az oltárhoz szüleitől, rokonaitól kísérve. Ranggui diáklányok szakrális tánccal örvendeztették meg az ötezer hivőt. A szentelési misét elektromos gitárzenével kísérték, és a középiskolások énekeltek. Az áldoztatást 15 pap végezte. A szentmise utáni szokásos szabadtéri műsorszámok eléggé változatosak voltak. Főleg a 4—5 éves csöppségek számait tapsolták meg.

A provinciánkban egyedülálló kezdeményezés, ti. a ranggui háztartási tanfolyam működik minden zavar nélkül. Három nővér és egy tanítónéni vezetésével 38 lány tanul három csoportba beosztva. Másfél évig fog tartani a tanfolyam. A lányok szorgalmasak és elég ügyesek. A varrás eredményét karácsony körül kiállításon próbálták kiárusítani.

Szeptemberben a szomszéd plébánián segítettem ki, mert ír társam szabadságon volt. 360 elsőáldozót intéztem. A legfiatalabbak éppen 10 évesek voltak. 1968-ban én kereszteltem őket.

G

81