Szolgálat 43. (1979)

Eszmék és események - A honfitársait gondozó magyar pap néhány gondolata († Pfeiffer Miklós)

Vannak persze Nyugaton vigasztaló jelenségek is. Ilyen például az ifjúság egy részének elfordulása a magasabb értékeket nem ismerő, anyagelvű, öncélúan jóléti modern beállítottságtól.

A külföldi magyarokat gondozó magyar pap helyes lelki beállítottságát legjobban Vincze Tihamér pálos atya, évekkel ezelőtt tragikus körülmények közt meghalt berni magyar lelkész fejezte ki: az én Magyarországom itt van Bernben, berni magyarjaim közt.

Aki szülőföldjéről elkerült, kivált hirtelen, rendkívül sok lélektani hatásnak és gátlásnak van kitéve. Részletezésük mostani feladatomat meghaladná. Itt csak annyit, hogy ez gyökértelenséggeí, az pedig fölfokozott érzékenységgel jár. Mindez idővel csökken. De teljesen évek múlva sem szokott megszűnni. Ezért fokozott mértékben van szüksége leíki, lelkipásztori gondozásra.

Általános tapasztalat, hogy a magyar pap tudja a külföldi magyarokat még leginkább összehozni, összefogni. A szorosan vett lelki pásztori tevékenységen kívül is sokféle ügyes-bajos dologban hivatott segíteni. Világos, hogy ez szükségessé teszi, hogy a magyar pap a befogadó ország nyelvét jól tudja, és az illető ország egyházi és világi hatóságaival jó kapcsolatban legyen.

Lássunk most néhány problémát és feladatot:

Kezdjük a politikával. A magyar emigrációban kb. tizenöt különféle politikai irányt és mozgalmat számoltam össze. Egészen biztos, hogy ezek mindegyikének van meggyőződéses, jóhiszemű tagja. De persze ahhoz sem kell nagy emberismeret, hogy föltegyük azt is, hogy mindegyikben akadhat olyan is, aki elsősorban saját egyéni előnyét keresi abban a mozgalomban, amelyhez csatlakozott.

A pap mindezek leikéért felelős. Tehát nem szabad, hogy egyoldalú pártállással a többieket magától és magán keresztül az Egyháztól eltaszítsa. Emellett világos, hogy a maga számára alkothat képet a politikáról is, és kell, hogy hangoztassa alkalomadtán: a közéletben is a keresztény elvek legyenek irányadók.

Vannak magyarjaink közt — hála Isten, nem sőkan —, akik menekülnek a magyarságtól: vagy azért, mert a magyarokban többször csalódtak, vagy mert a befogadó országba való beolvadást tartják mindennél fontosabbnak. Ezzel szemben mások abban látják magyar öntudatukat, hogy mereven elzárkóznak a befogadó ország szellemiségétől.

Mindkét magatartás hibás. Itt a nagyvonalúság erényére van szükség, amely különféle értékeket harmonikus egységbe tud foglalni: a magyarsághoz való hű ragaszkodást és a befogadó ország, annak értékei őszinte megbecsülését.

Vannak, akik tévesen azt hiszik, hogy ha a befogadó ország állampolgárságát elfogadják, ezzel magyarságukat megtagadták. Ezek egyszerűen nem tudják, hogy az állampolgári hovátartozás nem mindig azonos a nyelvi-kulturális hovátartozással.

80