Szolgálat 43. (1979)
Tanulmányok - Puskely Mária: A szeretet világvándorai: Raoul és Madeleine Follereau
tabb kisebbsége! — állapítják meg. Felmérésük szerint 10—15 millió emberről van szó. Ezek közül talán 100 000-et gondoznak. De milyen körülmények között! Raoul és Madeleine tárt karokkal lép mindig a betegek közé. Megölelik őket, kezüket megszorítják. Madeleine megcsókolja a gyerekeket. Lassanként maguk győződnek meg arról, hogy a lepra nem fertőz. Hiszen egyébként nekik is már régen el kellett volna pusztulniok! És hány hithirdetőnek meg kellett volna halnia! Nekik miért nem hittek? És a leprások válasza? „Megszorította a kezem! Ember vagyok!“ Egy dél- amerikai lepratelep vezetője: „Húsz éve először fogott velem kezet valaki.“ Egy brazil leányt, akit három éves korában tettek be a lepratelepre, Raoul és Madeleine ölelt meg először. Azt is megtudták, hogy több beteg egész nap nem mosott kezet, hogy kézszorításuk emlékét jobban megőrizzék. Raoul tapasztalatait igazolják az orvosok: a leprának csak kb. 10%-a fertőző. Tehát, vonja le FoHereau a következtetést, a leprások rendes betegek, ezért betegként kell őket kezelni. A legmagasabb fórumnál kezdi a támadást. 1952. szeptember 20-án beadvánnyal fordul az ENSZ VII. közgyűlésének elnökéhez. Felsorolja az új felfedezéseket, idézi tekintélyes lepratudósok álláspontját. A levél valóságos vádirattá válik: „Ma a lepra nemcsak orvosi, hanem főképp emberi probléma. Arról van szó, igent vagy nemet mondunk, elfogadjuk-e, hogy emberi lények millióival — csupán, mert betegek — úgy bánnak, mint banditákkal, deportálják őket, halálra ítélik őket nyomorban és reménytelenségben. Van olyan hallgatás, amely egy napon cinkossággá válik. Ezért fordulok önhöz, Elnök Úr, és kérem, hogy értesse meg ezt a felhívást az ENSZ közgyűlésével.“ — FoHereau konkrét javaslatai: vegyék számba a leprás betegeket, hirdessék ki ünnepélyesen, hogy a törvény védelmezi őket, biztosítsák szabadságukat, ha betegségük nem fertőző, adják meg nekik a minden állampolgárnak kijáró jogokat. FoHereau 1953. február 3-án beadványának másolatát átadja Vincent Auriol francia köztársasági elnöknek. Egy hónap múlva Maurice Sohurnán külügyminiszter arról tájékoztatja, hogy az Egészségügyi Világszervezet Végrehajtó bizottsága a francia delegáció javaslatára napirendjére tűzte a lepra problémáját. Pozitív válaszok érkeznek Vietnamból, Madagaszkárról, Elefántcsontpartról és az Antillákról. Az ENSZ azonban hallgat. A franoia nemzetgyűlés 1954. május 25-én határozatot fogad el: a kormány terjessze az ENSZ elé a leprások nemzetközi státusára vonatkozó javaslatát és kérje, hogy a témát tárgyalják meg a legközelebbi közgyűlésen. Raoul és Madeleine Keletre indul. 102 nap leforgása alatt 65 000 krn-t tesznek meg, 73 lepratelepet látogatnak meg; FoHereau 52 konferenciát, 13 rádió- előadást tart. Új-Kaledóniában missziós nővérek vezetnek egy szépen karbantartott telepet. Egy francia nővér őrzi a rendet és az evangéliumi öröm szellemét. De nem akarja elfogadni Madeleine ölelését, FoHereau feléje nyújtott kezét: — Leprás vagyok. — Fütyülök rá! — kiáltja nevetve Raoul, és aztán kéz a kézben mennek végig a telepen. Tahitiben egy öt éves leprás kislány 48
