Szolgálat 43. (1979)

Tanulmányok - Puskely Mária: A szeretet világvándorai: Raoul és Madeleine Follereau

lereauék kis lakása dugig megtelik emberekkel, adományokkal. „Mégis csak szép a mi mesterségünk!“ — mondja boldogan Raoul egy átdolgozott nap végén.

Ugyancsak 1946-ban alapítja meg a Szeretet Rendjét.

Ez nem monasztikus rend, se nem lovagrend, hanem mindazoknak szabad társulása, akik arra törekszenek, hogy gondolataikban, terveikben és cselekedeteikben testvériesek legyenek ... A Szeretet Rendjének tagja soha nem felejti el, hogy a világban van: 800 millió ember, aki soha nem látott orvost; 600 millió ember, aki soha nem kapott védőoltást; 1300 millió ember, aki nem tud olvasni; 5 millió ember, aki évente éhenhal. A Szeretet Rendjének tagja tudja, hogy amíg a földön egyetlen ártatlan is lesz, aki éhezik, fázik, akit üldöznek, addig nincs joga hallgatni és megpihenni. Tudja, hogy még legészrevétlenebb tettének is az igazságosság és szeretet tettének kell lennie, és így hozzájárul a jobb holnap építéséhez. Tudja, hogy egyedül a szeretet menti meg a világot.

Nagypéntek délután 3 órára meghirdeti az önzés általános sztrájkját. Azt kéri: abban az órában dolgozzanak a szegényekért, adják oda munkájuk órabérét. — Több évtizeden keresztül százezrek vesznek részt ebben a sztrájkban. „Uram, add meg nekünk az egyetemes nyomor miatt érzett szorongás kegyelmétl“

Közben sokasodnak a világ más tájairól befutó kérések: nemcsak Adzopé van a világon! Miért nem jön el hozzájuk is? Raoul és Madeleine előtt feltárul a leprások világtérképe. Mivel tiszta képet akarnak maguknak szerezni, útnak indulnak. Három év alatt 91 repülőutat tesznek meg 35 országban. Az előadások száma eléri a 300-at. Most derül ki, hogy Follereau a harag embere: „Nem, ez így nem mehet tovább! Lehetetlen! Vagy ne meséljék, hogy a kereszténység XX. századában élünk és ne szónokoljanak többet demokráciáról, szabadságról, testvériségről. Szégyellem magam! Szégyellem magam! Szégyellem, hogy jó étvágyam van, szégyellem, hogy nincsenek lázálmaim, amikor ezrek agonizálnak a legnyomorúságosabb helyzetben, a legnagyobb elhagyatottság- ban.“

Milyen felfedezések késztetik Follereau-t ezekre a kétségbeesett kitörésekre? Ilyeneket lát:

A leprásokat fogságban, bolondokházában, börtönben, táborban gépfegyveres őrök tartják elzárva. Rosszabbul bánnak velük, mint a vadállatokkal. A gyógyszertárak üresek, a betegek piszkosak, kétségbeesettek, sok az öngyilkos. Tagjaik elrothadnak, végül az éhes kutyák falják fel őket. Egy jómódú család gyermekét egy gödörben találja, félig már megették a patkányok; egy fiatal leány nem mer kimozdulni kunyhójából, mert megkövezik; egy nő elveszti józan eszét, négykézláb jár; egy katonai temetőben a sírok között húzódnak meg a leprások: eleven halottak a temetőben; egy férfi háromszor szökik meg a lepratelepről, aztán öngyilkos lesz. Ázsia egyik országának külügyminiszterével találkozva kéri, hogy meglátogathassa őket: — Nálunk nincsenek leprások — hangzik az elutasító válasz. És alig 30 m-re a palotától Madeleine egy leprásba botlik ... A leprások minden évszázad legelnyomot47