Szolgálat 43. (1979)
Tanulmányok - Armand J. Nigro: Az imádság: személyes válasz Istennek
gyújtópontjában, de ez nem érintkezés az illetővel. Az ima: személyes kapcsolat Istennel. Ha Istenről gondolkodom, vagy Krisztus életéről és mindarról, amit tett, az szent, érdemszerző, jó, bizonyos fokig segít az imában, de lényege szerint nem ima. Az ima ott kezdődik, amikor az „Ö“ „TE" lesz. Ha azt mondom magamban: „Isten szeretete árasztja belém az életet", az elmélkedés. Ha azt: „Igen, Istenem, Atyám, a Te szereteted árasztja belém az életet", az imádság. Látnivaló a különbség. Amikor Te — Én viszony áll fenn az Atyával, Fiúval és Szent- lélekkel, ezt a választ hívom igazi imának. Ha fontolgatom, ki ö és mit tesz, de nincs Te — Én kapcsolat, az lehet hasznos és szent, de lényegileg nem ima. Az alapvető, első lépés az imában az, hogy ébredjek föl és nézzek szembe a valósággal: jöjjek rá, hogy ö jelen van bennem, szeretete ad belém életet, létet, minden képességemet és saját isteni életének megosztását, hogy így elmondhassam: „Igen, Istenem, Atyám, a Te szereteted adja nekem mindezt. Igen, Jézus, Testvérem, Te teszed ezt. Igen, Istenem, Szentlélek, Te teszed." Ezt jelenti imádkozni. Ha abban a pár percben, amely magánimánk számára rendelkezésre áll, semmi mást nem csinálunk, mint tudatosítjuk magunkban Isten jelenlétét, ez az élmény magában véve már mély ima, termékeny ima, sőt a misztikus ima kezdete. Ez valóban őszinte kitárulás Isten felé, aki közli magát velünk, hacsak erre alkalmat adunk neki. Különbség van személyek és dolgok között. Isten jelen van a dolgokban; betölti őket jelenlétével, hiszen az ő szeretete adja beléjük az életet és létet. De a személytelen dolgok részéről nincs meg ennek elismerése: nem képesek imádkozni. De te és én, minthogy személyek vagyunk, elismerhetjük ezt a jelenlétet. És ez az első lépés az imában. A második lépés — úgy tűnik — az, hogy ha egyszer rájöttünk, mi nekünk az Isten, mit tesz értünk, mennyire szeret minket, akkor az egyedüli illő, természetes és önként fakadó válasz nemcsak ez: „Igen, te teszed ezt", hanem ez is: „Köszönöm neked, amit teszel, Istenem, Atyám, köszönöm, hogy szereteted életet, létet és saját természeted megosztását önti belém. Köszönöm, Jézus, Fiúisten, Testvérem. Köszönöm, Szentlélek Isten, hogy bennem élsz." A hála magától értetődően, önként árad ki szívünkből, ha észrevesszük, mit tesz értünk Isten. Egy hasonlattal megvilágítva: ha valaki nagyon jó és önzetlen hozzám, anyagilag támogat, de én nem ismerem vagy nem tudok erről, akkor nem viszonozhatom jóságát, szeretetét. De ha rájövök, hogy a támogatás tőle származik, hogy tőle való sok minden, ami jobbá teszi az életem, akkor először elismerem: „Igen, te teszed", de ennél több, amikor azt mondom neki: „Köszönöm". Veszed észre, mire összpontosul ez a jelenlétre adott felelet? Lényeges, hogy ebben a hálában meglegyen a személyes jelenlét átélése is. Senki sem nyit be egy sötét szobába, ahol semmit sem lát, úgy, hogy elkezd hangosan 32
