Szolgálat 43. (1979)
Halottaink - Esztergálos János Tibor OSB (Confrater)
gyár rendtartomány történetét, másolta és rendezte elöljárója, majd barátja, P. Csá- vossy naplóját, és megírta terjedelmes életrajzát. 1970 októberében súlyos szívinfarktust kapott. Azután következett a bélrák keserves tüneteivel. 1973-ban operálták, utána félévenként kórházi tartózkodással próbálták fölerősíteni. Cukorbetegsége is egyre jobban elhatalmasodik szervezetében, s így egyre kínosabb feladat számára az étkezés. Végig maga látta el magát, a szociális otthonba nem akart bevonulni. „Ha nem dolgozhatunk Isten országáért, akkor legalább szenvedjünk valamit érte" — írta egyik levelében. De amíg ereje volt, szakadatlanul dolgozott. Papságában két dolog volt feltűnő és felemelő. Az egyik a szentmiséhez való ragaszkodása. Ha csak leheletnyi erő volt benne, misézett. „Súlyos betegségében, meg- téve előtte saját keresztútját — lakásától a templomig és vissza — nem egyszer láttam oszlopnak dőlve állni, tántorogva menni, de ő misézett" — írja valaki. Talán ezért kapta meg a kegyelmet, hogy élete utolsó napján is bemutathatta Krisztus áldozatát a Széher-kórházban. Egy ferences atya segítette, és szinte vele mondta a szöveget, (gy Is roppant erőfeszítésébe került a szentmisét befejezni. Utána csendesen megjegyezte: „Ez volt utolsó szentmisém!" Délután elvesztette öntudatát, este 3/4 9-kor meghalt. Másik jellemző papi tulajdonsága volt: a kiengesztelődés szentségének hűséges szolgálata. „Nem beszélt sokat a gyónáskor — írja egyik vezetettje. — De az a néhány mondat elég volt. Nagyon komolyan vette lelki gyermekei fejlődését. Tudott kemény és szigorú is lenni, ha kellett, de szinte anyai megértés és jóság is fölcsillant benne, ha éppen arra volt szükség. Az egyszerű megoldások, a józanság híve volt. Vezetettjei egész élete érdekelte: egészsége, idegállapota, munkaköre stb. Nemcsak hallgatni tudta övéit, hanem tudott együttszenvedni is velük." Dec. 29-én a Farkasréten mintegy 40 rendtársa búcsúztatta. A temetésre 1979. jan. 4-én került sor Pannonhalmán. Életműve hiteles keresztényi, papi és szerzetesi élet, mert a leghitelesebb mércével, a fegyelmezett, panasz nélkül vállalt és elviselt szenvedéssel hitelesítette. Confratres ESZTERGÁLOS JÁNOS TIBOR OSB (1902—1977) Tibor rendtársunk Csongrádon született 1902. nov. 14-én. Édesapja uszálykormányos volt; hárman voltak fiútestvérek, ő volt a legfiatalabb. Édesanyját 10 éves korában vesztette el, utána édesapja újból megnősült. Ebből a házasságból is született még egy testvére. Középiskoláit Szegeden végezte, s bár a piaristákat ott jól ismerte, érettségi után mégis hozzánk jelentkezett növendéknek. Tanulmányai elvégzése után 1927-ben Győrött volt gyakorlótanár, innen pesti gimnáziumunkhoz került, ahol két évig tanított. Mint természetrajzszakos főleg a növénytannal szeretett volna foglalkozni és abban elmélyülni. Ebben az időben a tudományos életben a fejlődéselmélet erősen dominált és az akkori teológia még nagy mértékben elzárkózott a természettudományok modern eredményei elöl; ezért nem akart ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, és inkább a kémiában és kőzettanban kezdett elmélyülni. Pesti tanársága alatt ilyen irányú előadásokra bejárt az egyetemre is. 1929-ben került be Pannonhalmára főiskolai tanárnak, és ettől kezdve haláláig itt élt. A főiskolán az ásványtan tanára; a háború után azonban inkább a kémiára specializálta magát, annál is inkább, mert 1950 és 64 között a pannonhalmi gimnáziumban is tanított kémiát. Fiatalabb kémiatanáraink gyakran mentek hozzá eligazításra, sőt továbbképzésre is. — Tanári munkáját mindkét helyen a tudományos alaposság, a lelkiismeretesség és pontosság jellemezte. Egyik volt diákja írta halála után: „Emléke felejthetetlen számunkra, ahogy az egykori kémikumban teljes tárgyilagossággal, higgadt nyugalommal vezetett be minket a kémia rejtelmeibe. Az ő alaposságának köszönhetjük tudásunkat, melyből később prosperáltunk." Egyik rendtársa említette egyszer, 100
