Szolgálat 43. (1979)

Halottaink - P. Petruch Antal SJ (Confratres)

túlságosan szigorúak voltak. Ennek következtében zárkózott természetem méginkább becsukódott, — egy életre.

Az elemi iskola elvégzése után a privigyei piarista gimnáziumba kerültem. Tanáraimat akkor kevés hit, alapos szigor és hazafiság jellemezte. A hittant valósággal melléktárgyként kezelték . . . Szerencsémre Szalézi Szt. Ferenc Filóteája nyomán iparkodtam lelki életet élni. Tanáraim becsültek, mert megbízhatónak találtak és jól tanultam. Mindig visszavonult voltam, még játék és kirándulás közben is tanultam. Ez fejlődésem szempontjából nagyon hátrányosnak bizonyult. A tanulás nem volt számomra egyszerű. Mint vonattal bejáró, sok időt veszítettem. Hazaérkezve a házi munkában kellett segédkeznem. Villany nem volt, s bizony megesett, hogy istállólámpám fényénél készültem másnapra. Az V. o. elvégzése után, 1918 júniusában jelentkeztem fölvételre a nagyszombati jezsuitáknál. Ekkor láttam először élő jezsuitát. Szüleim nem lelkesedtek a gondolatért, mert bátyám már pap volt. De azért nehézséget nem gördítettek utamba. A noviciátusban a kiváló P. Müller lett a mesterem.“

1918 őszén, amikor megszületett Csehszlovákia, őt magyar kultúrája és beállítottsága miatt a magyar provinciához osztották be. 1919 nyarán érkezett Szegedre. 1920. aug. 15-én tett fogadalmat. 1922-ben érettségizett Kalocsán. Innsbruckban végezte a teológiát, ott is szentelték pappá 1931. júl. 26-án több mint 30 társával, köztük Kari Rahnerrel. Két év múlva megszerezte a teológiai doktorátust. A harmadik próbaév után a rend szegedi főiskoláján tanított, főleg egyháztörténetet és egyházjogot.

Milyen tanár volt? Anyagában elmélyült, lelkiismeretesen fölkészült, de állandó küszködés jellemezte előadását. Gátlásos, befelé forduló egyénisége nem volt vonzó hallgatói számára. Nem tudott közvetlen kapcsolatba kerülni tanítványaival. De szaktudása miatt igen becsülték. — Sohasem kívánt csak tanár lenni, tisztában volt papi elhivatottságával. „Sokat gyóntattam, a szegedi Szent József templomban mintegy havonta ezret. Évente néhány lelkigyakorlatot vezettem. Prédikálásra ritkán került sor. Nem voltam keresett szónok. Az egyetemi és főiskolai hallgatónők Mária Kongregációját irányítottam.“ Közben szorgalmasan írt és tanulmányozta a rendtartományra vonatkozó forrásokat.

Irodalmi működése mindössze néhány kötet (A trencséni jezsuita noviciátus anyakönyve 1942, Jézus Szíve apostola, P. Biró Ferenc emlékezete 19422, Péteri János: Az első jezsuiták Magyarországon 1963) és számos cikk folyóiratokban, lexikonokban. A Szív hetilap „Fényszóró“ rovatának tetemes részét közel tíz éven át ő írta. Mindezekben a munkákban legfőbb erénye a pontosság volt. Minden írásában utánajárt minden adatnak, és csak azok bizonyító ereje alakította ki a véleményét.

1950-ben elveszítette hosszú tudományos kutató munkájának minden anyagát. A panaszkodás nem volt szokása, sem ekkor, sem máskor. 1950 őszén őt nevezték ki a Szegedi Hittudományi Főiskola élére. A növendékekre felejthetetlen benyomást tett. Még ma is emlegetik bemutatkozó beszédét, amely e szavakkal kezdődött: „Küldtek. Jöttem. Nem szívesen? De szívesen." Mint tanárt itt nagyon szerették. Mint elöljáró igen szigorú volt, de igazságos. Szinte minden időben be lehetett hozzá menni. Még ha növendék volt is az illető, azonnal felállt íróasztalától, és úgy fogadta.

„1951. nov. 2-án távoztam Szegedről — folytatódik a visszaemlékezés —, és Budapesten segédmunkásként helyezkedtem el egy gyárban. Majd a Papírelosztó Vállalatnál dolgoztam. Egy év múlva pedig a Fővárosi Villamos Vállalatnál helyezkedtem el. Annak egyik Gyermekotthonában voltam fűtő és beszerző.“ A szemtanú erről az időszakról így írt: „Az atya nagyszerűen eltalálta a munkahelyi helyzetet. Soha nem okozott gondot. Munkáját a lehető leggondosabban végezte. Mindig mindenkihez volt jó, kedves, meleg szava. A munkahelyen egyszerű, kopott ruhában egy volt közülünk.“ Később egy bölcsődébe, majd egy óvodába került hasonló munkakörben.

Az 1957—1970 közti idő életének viszonylag nyugodt szakasza. Albérletben él, sokat segít a háziaknak, misézni kijár a közeli templomba, ott néha gyóntat, de különben teljesen visszavonultan él, és egész energiáját történeti kutatómunkára fordítja. Még az a tudat sem tudja kedvét szegni, hogy az íróasztalfióknak dolgozik. Folytatta a ma99