Szolgálat 42. (1979)
Az egyház szava - II. János Pál első enciklikája (S. M.)
AZ EGYHÁZ SZAVA H. JANOS PAL PAPA ELSŐ ENCIKLIKAJA Az enciklika nagyböjt első vasárnapjának (márc. 4) dátumát viseli. Novemberben írta meg a Szentatya lengyel nyelven, tehát egészen személyes alkotása, inkább, mint a pápai megnyilatkozások általában. Ezután lefordították latinra és hat világnyelvre, s megküldték a világegyház püspökeinek. Egy enciklika mindig fontos mozzanat az Egyház életében, mert jelzi, hogy legfőbb pásztora mit lát akkor fontosnak. Ráadásul egy új pápa első megnyilatkozása kicsit bemutatkozás számba is megy. A kezdő szavak: Redemptor hominis, máris egységbe fogják a két alapondolatot, pápai szolgálatának két alapirányát: a Krisztus Személye és az ember személyisége felé fordulást. Mi jellemzi II. János Pál első enciklikáját? Egészséges optimizmus, nem szűk látókörből, hanem természetfölötti bizalomból fakadóan: szilárd biztonság és határozottság, az erőszak vagy triumfalizmus árnya nélkül: erőteljes dinamika: mély erkölcsi érzék és felelősségtudat; az értékek megbecsülése mindenütt és mindenben, a legkisebb megalkuvás nélkül; beépülés a Zsinat „szent tanításába“, amely által „a Lélek szólt az Egyháznak“ korunkban; mélyen átélt hit és szeretet, ami a kifejezésmódot közvetlenné teszi, nem egyszer szinte átforrósítja és költői magasságba emeli. Érdekes megjegyezni, hogy — amint a jegyzetekből látszik — az enciklika fő forrásai: a Szentírás és a zsinati határozatok (elsősorban a Gaudium et spesj, utánuk pedig századunk pápáinak, de főként VI. Pálnak megnyilatkozásai. Tartalma igen gazdag, de világos, áttekinthető szerkezettel. Bevezető része személyes jellegű: elődeihez való kapcsolata és programja (6 pont). Ezután előbb a Megváltó Krisztus teológiáját, majd az ember és az emberiség mai helyzetét fejti ki (6 ill. 5 pont). Végül a kettőt összekapcsolva az Egyház krisztusi hivatásáról beszél az ember felé, a hármas: prófétai, papi, királyi feladatkör alapján (6 pont + befejezés). A következőkben természetesen csak egészen rövid áttekintést adhatunk gondolatairól. I. Örökség. „Az ember Megváltója, Jézus Krisztus, a mindenség és a történelem középpontja." Most is, a 2000. év közelében, ami mintegy új ádvent, várakozással telt idő. (Ez az „eszkatológikus“ gondolat többször is visszatér mint az enciklika egyik vezérfonala.) Feléje fordulva adta beleegyezését a Szentatya okt. 16-án a következő szavakkal: „Hivő engedelmességgel Uram, Krisztus és bizalommal Krisztus Anyja és az Egyház iránt, a nagy nehézségek ellenére — elfogadom.“ A pápa itt indokolja névválasztását, majd külön kitér VI. Pál első enciklikájára (Ecclesiam suam), amelyet itt mintegy folytatni kíván. Ennek alapján áttekinti az Egyház jelenlegi helyzetét. Kifelé: az emberek mind jobban látják szükségességét, hivatását, szolgálatát. Befelé pedig, bár nem ment a gyöngeségektől és egyenetlenségektől, ma már „kritikusabb a különféle meggondolatlan kritizálások iránt" és „minden látszat ellenére egységesebb", hála a kollegialitás elve fokozott érvényesülésének, amelybe a Zsinat öntött új életet (püspöki szinódus, országos és nemzetközi püspökkari konferenciák, papi 46
