Szolgálat 42. (1979)

Az egyház szava - II. János Pál első enciklikája (S. M.)

tanácsok, laikus szervezetek). Az Egyháznak ez az új lendülete „sokkal erősebb, mint a kétség, összeroppanás és válság tünetei.“ Mindez „ok a hálaadásra, testvéreim meleg bátorítására, a II. vatikáni zsinat és nagy elődeim munkájának szívbeíi hálával történő felidézésére.“ Végül az ökumenikus mozgalomról szél, amelyet XXIII. János evangéliumi világossággal Krisztus Urunk kifejezett akaratából eredeztetett, a Zsinat külön dekrétummal alapozott meg, VI. Pál pedig az egységtitkársággal konkréten elindított. Lehetetlen visszafordulni ezen az úton. Tudnunk kell, hogy az ökumenikus tevékenység nyitottságot és készséget tételez föl, de nem jelentheti a hitigazságok feladását vagy csorbítását. Azonban tény az is, hogy az igazság Lelke az Egyház látható határain kívül is dolgozik, sokszor minket megszégyenítő mértékben. „Nemes dolog, ha arra hajiunk, hogy mindenkit megértsünk, minden gondolatrendszert elemezzünk és fölismerjük benne a helyeset; ez semmiképpen sem jelenti, hogy elveszítenénk bizonyosságunkat saját hitünket illetően, vagy hogy gyöngítenénk az erkölcs elveit.“

II. A megváltás misztériuma. Hogyan folytassa útját az Egyház ebben az „új ádventben"? Az alapvető és lényegi felelet: Lelkünk, értelmünk, akaratunk, szívünk egyedüli iránya — Krisztus, a mi Megváltónk, az ember Megváltója. Senki másban nincsen üdvösség. Vele való kapcsolata által lesz az Egyház „az emberiség egységének mintegy szentsége, jele és eszköze“ (LG 1). Szünet nélkül az ő szavára hallgat. Mert ó, az Isten Fia, szól az emberhez, tanításával, életével, halálával. Az Egyház a megváltás misztériumából él, küldetésének ez az alapvető elve.

A megváltás új teremtés, újjáteremtés. A Zsinat mélyrehatóan elemezte a modern világ helyzetét, amely, roppant haladása ellenére, minden eddiginél jobban „alá van vetve a hiábavalóságnak“ (Róm 8). Csakis Krisztus az, aki „teljesen kinyilatkoztatja az embert önmagának“, és ő „bizonyos módon minden egyes emberrel egyesült“ (GS 22). A következőkben a pápa ezt a zsinati szöveget fejtegetve mutatja ki a megváltás titkának isteni és emberi dimenzióját. A világ megváltása legmélyebb gyökerében az igazvolt teljessége az Egyszülött Fiú emberi szívében, hogy általa megigazulássá váljék Isten gyermekeinek szívében. Isten hűséges teremtő szeretetéhez, az elől sem hátrál meg, hogy Fiát odaadja, „bűnné téve“ értünk. Szeretetének, irgalmának megnyilvánulása, neve: Jézus Krisztus. Az ember, aki nem tud szeretet nélkül élni, Krisztusban találja meg újra igazi önmagát. Ámuldozva fedezi föl roppant értékét Isten szemében. Valójában ez az ámulat az evangélium „jóhírének“, a kereszténységnek a lényege. Ez Krisztus „polgárjoga“ az emberiség történetében: végleg visszaadta az embernek a bűntől tönkretett méltóságát és életének értelmét.

Krisztus titka az Egyház küldetésének és a kereszténységnek alapja. De hogy dialógust folytathassunk, meg kell ismernünk a többieket. A Zsinat mély

47