Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Belon Gellért: Isten keresése és megtalálása

A gyermekszem csodálata, a gyermeki gügyögés kedvessége, a gyermeki arc bája megállásra készteti a világot. Ugyanígy elbájolhat bennünket az Isten felé megnyíló gondolataink fénye és hozzá vonzódó szívünk öröme, és nem vagyunk hajlandók Istenből többet megismerni és ót más módon szolgálni; ezért megállunk egy készen kapott vagy megszerzett Isten-képnél. Ám hogy ez nem veszélytelen, sőt káros dolog, arról a biblia sokrétűen és sokféle formában kioktat bennünket.

Ha ismernétek az Istent . . .

„Egy atyánk van, az Isten“ (Jn 8,41) — mondották Jézus kortársai. És valóban csodálatos bensőségű és melegségű Isten-kapcsolat jelzi az ószövetségi vallásosságot. Ennek ellenére Jézus ki meri mondani: „A ti Isteneteket nem ismeritek“ (Jn 8,54). Sok változatban mutat erre rá. „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?“ (Mt 7,22) A jövendölés, ördögűzés és csodatétel már közeli kapcsolatra utal Istennel, de még közelebbire utal a lukácsi kijelentés: „Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő (Isten) megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok“ (Lk 13,26). Az egy utcabeliség, de még inkább az evés-ivásban való közösség a kapcsolatok melegségére is utal, de mindenesetre közelségére. A válasz ezért megdöbbentő.

Bár mindezt Jézus általános érvényűén mondja, mi hajlandók vagyunk ezt csupán ószövetségi értelemben alkalmazni. Pedig ugyanilyen megdöbbentő leleplezései vannak az újszövetségi életre is. Szent Pál elképzelésében előfordulhatnak a következő vallásos formák Isten nélkül: „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén (= eszményi magasságú imaformák) . . . Lehet prófétáié tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind az (Istenre vonatkozó) tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket . . . Szétoszthatom mindenemet a nélkülözök között, odaadhatom testemet is égő áldozatul (= erőnket fölemésztő szolgálat), ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem“ (1Kor 13,1-3). Máshol ugyancsak szent Pál mutat rá némelyekre (keresztény közösségben élőkre!), akik szigorúskodtak „étel-ital miatt, vagy ünnepre, újholdra és szombatra vonatkozó dolgokban ... és aki tetszeleg magának alázatoskodásban s az angyalok tiszteletében, aki látomásokkal dicsekszik“, — és meg is mondja a meglepően szigorúnak látszó, de mindenképpen leleplező ítéletet: „Csak emberi parancsok és tanítások, amelyek a bölcsesség látszatát keltik az önkényes vallási gyakorlatokkal, az alázatoskodással és az önsanyargatással, de valójában nincs semmi értékük, csak a test kielégítésére szolgálnak“ (Kol 2,16-23).

De legmegdöbbentőbb mégis az Úr Jézus szava tanítványaihoz: „Eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz az Istennek" (Jn 16,2). Ez az emberben föllelhető Isten-élmény legvégső eltorzulása. Abban áll, hogy pl. az Isten föltétien uralmát úgy értelmezi, hogy*minden másképp

8