Szolgálat 42. (1979)
Könyvszemle - tkk-fűzetek (Békési I.) - Imádkozzál! (Nemeshegyi P.)
bún négy sebét“, a Szentlélek ajándékait stb. is. A róluk szóló „elmélkedések“ pedig nem értekezés, hanem ima formájában vezetnek be ezeknek az egyszerű imáknak és összefoglalásoknak kimeríthetetlen titkaiba. így e könyvnek két haszna is van: először az imákat az olvasó saját imádságaként is használhatja; másodszor pedig az elmélkedésekben foglalt gondolatok révén új mélységeket fog majd érzékelni, amikor szokott imáit mondja. Persze nagyon egyéni dolog, hogy ki milyen „nyelven“ szeret imádkozni. E könyv imáinak nyelve művészi, költői. A Szentírás lelkülete (sokszor idézi is), a liturgia szelleme és Prohászka stílusa visszhangzik bennük. Talán egyesek úgy érzik majd, hogy saját imáikhoz egyszerűbb szavak illenek. De a szerző mély és szép gondolataiból mindenki kétségkívül sok ihletet meríthet imaélete számára. Pl. a Hiszekegyről, a Mindenható Atyáról, a Szentlélekről, a bűnök bocsánatáról szóló részek valóságos remekművek. E sorok írójának legjobban a Miatyánkról szóló elmélkedés tetszett. Az egyházatyák hagyományát követve a szerző a Miatyánk könyörgéseit a nyolc boldogsággal és a Szentlélek hét ajándékával hozza kapcsolatba. így lesz ez az ima a keresztény hit és élet teljes summájává. Minden egyes szó végtelen kincseket rejt magában. Idézzük csupán az „Atyánk“ szóról való elmélkedés egy részét: „Te azt akartad, hogy . . . nevezzünk Téged . . . Atyánknak.“ „Nem Végzetnek — noha elhatározásaid megmásíthatatlanok, nem Véletlennek — noha útjaid kiszámíthatatlanok, nem Titoknak — noha felfoghatatlan vagy, nem Törvénynek — noha következetes vagy, nem Bírónak — noha ítélkező vagy, nem Uralkodónak — noha távlatokban gondolkodok nem Fönségnek — noha mérhetetlenül elzárkózol, nem Erőnek — noha mozgatsz mindeneket, nem Életnek — noha Tőled élnek mindenek, nem Eszmének — noha mindennek értelme vagy, nem Gyengédségnek — noha szellőnél lágyabb vagy, de ATYÁNAK, ki mindezeken kívül remegő, aggódó, féitő, segítő, vezető, teremtő és szerető szíveddel számontartod gyermekeid minden érverését, minden sóhajtását, sőt minden leeső szempilláját, ki az atyai szív szorongásával tekintesz életutunk messzi távolába, s várod, mikor tűnünk fel tékozlásunk rongyaiban: ki az anyaszív édes-boldogságával őszülésünkig hordozol bennünket isteni szereteted rejtett titkában, s ezzel a megmelegült megmozduló bensővel szabod ki kegyetlennek látszó végzéseidet, szigorúnak látszó törvényeidet, érthetetlennek tűnő magatartásodat . . . “ Nem folytathatjuk az idézeteket. Reméljük, ez az egy is elég lesz, hogy számos emberben fölébressze a vágyat a könyv olvasására és elmélkedésére. Javítani valót csak egyet találtunk. A szentmiséről ez olvasható: „A Kálvária-áldozat ismétlésére vársz bennünket“ (75). Ez a kifejezés kerülendő. Helyesen mondja a katolikus-anglikán vegyesbizottság nyilatkozata az Oltáriszentségröi (1971. szept. 7): „Krisztus megváltó halála és feltámadása egyszeri esemény a történelemben. Krisztus kereszthalála, mint engedelmes életének csúcspontja, a világ bűneiért bemutatott egy6 81
