Szolgálat 42. (1979)
Eszmék és események - Levelesládánkból
több mint 30 000 ember, aki az utcán lakik? Ide nem jött fel az árvíz, mert a vidék hegyes, de terméketlen is. Most sarlózzák a rizst, azután nincs semmi a földben. Eső egészen június közepéig nem lesz, minden kiég, kiszárad. Ezek a szegény őslakők csak kulik voltak, és nagyon hátra vannak. Iskolák kellenének. Itt van egy felsőbb iskolánk, erre is nagy szükség van. Én meg csak kerékpározok még, 72 évvel, már nem sokáig. Ma egy már járni nem tudó öregnek vittem el a szentáldozást. A nagy hibájuk, mint mindenütt: kevesen vannak, akik nem isszák a rizspálinkát. Küzdők ellene, lassan csak lesz valami eredménye. Az Úr Jézus Szentséges Szíve áldását kérem önökre. Varga Bertalan SDB Don Bosco Youth Centre Hatia, Ranchi-Bihar 834003, India (Itt jelezzük, hogy Bernadette nővér (Mirpurkhas, Pakisztán] 42 évi missziós szolgálat után nyugalomba vonult. Jól megérdemelt pihenéséhez minden jót! Szerk.) LEVELESLÁDÁNKBÓL Elcsábítottak rokonlátogatóba Moldovába. Két autóbuszon mentünk, egy ömlesztve összeverbuválódott társaság. Az Ajtósi szoroson mentünk és a Békásin jöttünk vissza. Hajnali 5-től este 11-ig tartott az út. Első megállónk Entelnek volt. Úgy éreztem, legalább 700 évet visszaszaladtunk az időben. A ferencesek egyik ősi fészke, talán bölcsője. Nagykiterjedésű birtokkal (40 hold), nagy rendházzal s egy iskolából átalakított templomocskával, no meg egy temetöcske, ahol várja a ferencrend az Úr harsonáját. A ház lakói néhány műemléknek is beillő barát 70 és a halál között. A gvárdián egyúttal a kántor is. Ott hallgattunk misét reggel 7-kor. Amikor beömöltünk a templomba, olyan széles jókedvre kerekedett, hogy a maradék helyet teletöltötte öblös hangjával. Úgy ajánlott valamennyiünket öklömnyi Máriája oltalmába, hogy szem nem maradt szárazon. Mise után bevezényelt a zárdába, majd a gyümölcsösbe. Ott két fiatal nyári almafájából a lelket is kirázta, hogy megvendégeljen, mert szegények még nyögik a földrengés nyomait. Egyetlen fogán cigaretta füstölgött, a többi szája nagy mosoly. Csuháját a korda tartotta össze, lábát műremekké foltozott saruban váltogatta, mert fájós bütykei nem sok megállást biztosítottak neki. Indulásunkkor annyi áldó keresztet rajzolt felénk, hogy mindenki vihetett belőle az otthoniaknak is. Az erdő között alaposan bereggeliztünk, ügyet sem vetve hidegre, ködre, cseper- gésre. Délre értünk be egy Gheorghiu-Dej melletti katolikus faluba. Értettük egymást a gyermekeikkel is. A mienknél nem nagyobb község, de 6 esztendő alatt akkora templomot építettek, mint egy dóm. Modern gót stílusban, betonelemekből. Olyan, mint egy költeménnyé érett áhítat, mint egy betonba öntött krédó. Oltárukon egy Jézus szívé- szobor öleli eggyé a népet. Az ablakok alatt természetes nagyságban a keresztútját járó Jézus és „díszkísérete“ fehér márványból, mintegy elvegyülve a hívek között. Engem a gondviselő véletlen az V. állomás közelében telepített le, ahonnan az indulást jelző dudálás riasztott fel. Egy óriás kereszt alatt Imbolygó végkimerült ember néz vissza a mögéje lopakodva álló, jószándékot sugárzó erőteljes emberre, aki megkönnyíti, tartja, súlytalanítja keresztjét. Végigmentünk Bákón és Románon. Románban várt az előre kifizettetett, de meg nem főzött jó ebéd, ami egy órai késés után derült ki. A közelében volt még három modern templom, amit megnéztünk. Egyik egy kivilágítható színes gyöngyszemekből álló lour- des-i Mária főoltárral, gazdagon festve nagy falfreskókon a rózsafüzér titkai. Nekem nem tetszett. A második egy monumentális méretű, két nagy és egy kis tornyú, betonból csúcsokba felívelő gótikus templom. A régire építették rá, és ahogy az új csukottá vált, kihordták belőle a régit. A tornyok, ha elkészülnek, az égig fognak érni. Főoltára mögött el lehetne dugni a mi templomunkat. Már használják, de „porba hullnak Uram 75
