Szolgálat 42. (1979)

Eszmék és események - Levelek a misszióból

lehetőséget lányok számára. A pénz szinte kérés nélkül folyik be. Mire az iskolai év megkezdődik, március elejére, talán már berendezhetjük a termet: van már 15 szék, egy Európából érkezett szép Szent András szobor, egy asztalos csinálja az oltárt, beépített szekrénnyel a misekellékek és ima-, énekfüzetek számára.

Szent András küldjön papi hivatást és adjon erőt, hogy valóban apostoli munka váljék ebből az oly gyorsan és csodálatosan növekedő diaszporamunkából! Imát kérünk erőért, bátorságért, hogy öregedő napjainkban még bírjuk addig, míg átadhatjuk a fáklyát a következő nemzedéknek.

M. Rafaela (Komássy Jolán) IBMV, Plátanos, Argentina

LEVELEK A MISSZIÓBÓL

Gyermekkori vágyam volt a misszió. Megvalósulására minden út zárva volt előttem. De később az ajtók maguktól pattantak fel. Ez a hatása a hitnek és bizalomnak. Bácskában, Zentán születtem, 1940-ben Budapesten az Isten üdvözítő Nővérek társulatába léptem. Pesten végeztem el az ápolónői tanfolyamat. 1948-ban Rómába mentem. Később egy Perugia közelében levő kórházban dolgoztam. 1956 januárjában léptem Sri Lanka földjére. Kezdetben Kurunegalában állami kórházban működtem 1959-ig, majd mikor onnan a szerzeteseknek el kellett jönni, egy egyházmegyei missziós kórházban, amelyet mi építettünk és rendeztünk be a Mlsereor segítségével. Ezt azután átadtuk világi bennszülötteknek. 1971-ben kerültem mai helyemre, ahol a társadalom kitaszítottjait gondozom. Műszaki iskola ez az iskolatestvérek vezetése alatt. Én mint ápolónő és az egészségügyi osztály vezetője működöm. 1971-ben az intézet 200 fiút számlált, Jelenleg 400 a számuk. Ragama a központ. Elhagyott árvákat, elvált családok gyermekeit és a társadalom legszegényebb fiait részesítjük technikai kiképzésben. Csak 16 éven felülieket veszünk fel. Nagy nehézségekbe ütközik ilyen korú gyermekekkel foglalkozni. Sok türelmet és megértést igényel. Sokan már bizonyos mértékben romlottak, vagy nem szeretnek dolgozni. Nemzeti hajlamuk a lustaság és a lopás, őszinteség fehér elefántként található köztük, — még szerzetesek között is. Ez sok energiát kíván az idegektől. Mellékfoglalkozásom, amit pár éve kezdtem: félárva gyermekek felkarolása. Az árvaház ilyen esetben nem a legjobb megoldás. Ha az anya él, próbálok külföldön pártfogót keresni, és a gyermekeket a családban tartani, iskoláztatni, azután idevesszük őket továbbképzésre. Az ilyen családokat a nővérek rendszeresen látogatják, ellátják tanácsokkal, hibákért megfeddik, pozitív keresztény életre nevelik őket. Két év alatt csak három családot tudtam teljes ellátásban részesíteni, de sokaknak nyújthattam részlet-segítséget.

Dec. 5-én mentőmunkára indultam. Biztosan hallottak a borzalmas ciklonról múlt év novemberében. Ekkora rombolást még nem láttam, őserdőket úgy kaszált le, mint az aratók a búzát. A fák tövestül kiszaggatva. Amelyiket nem tudta kitépni, megcsavarta, mint a rongyot, és derékban eltörte. A leveleket, ágakat letépte és magával sodorta, csak a csupasz törzs meredezik ég felé. A házakat földig rombolta. Iskolák, templomok darabokban hevernek a földöm. Villany-és telefonpóznák kidőlve, derékba törve, összecsavarodva. Egy, ami csodálatos: a Szűzanya szobra mindenütt sértetlenül áll. A tengerparton egész falut elsodort a tenger, földeket, utakat. Az embereknek nemcsak hogy házuk sincsen, de még földjük sem, ahova letelepedjenek. Százezrek maradtak hajléktalanul, ezrek haltak meg a romok alatt és az árvízben. Négy napi mentő munkám alatt 500 betegnek és sebesültnek nyújtottam segítséget. 15 családnak sikerült hajlékot adni. Ezt csak úgy gondolják el, hogy kókuszdióházak, de mindegy, fedél alatt vannak. Advent második vasárnapján még misém sem volt. Az emberszolgálat szere- tetet kívánt, és ez volt az áldozat. Karácsony előtt jöttem haza.

Tizennégy évig voltam főnöknő, húsz évig vezető állásban, de most változások vannak. Még nem tudom, mi lesz az új munkaköröm. Főnöknő mindenesetre nem leszek.

72