Szolgálat 42. (1979)
Eszmék és események - Mi magunk vagyunk-e boldogságunk kovácsa? (Ábri Gyula)
Az első benyomás — így a Prédikátor —, hogy minden a régi. Nincs semmi, ami eddig ne lett volna. A természet rendje, a nap járása, az évszakok mind jönnek-mennek, ismétlődnek. Életünk is ilyennek tűnik. Ez a benyomás azonban, akármennyire igaznak látszik is, csal. Csak annyiban igaz, hogy az ember munkája, fáradozása, terve is múlandó, mint a természet folyása. Minden fáradozásunk, aggódásunk csak keserűségre, kilátástalanságra vezet. Itt adja kezünkbe a kulcsot a Kohelet. Minden, ami velünk történik: jó és rossz, öröm és fájdalom, egyszóval életünk sora Isten kezéből jön, Tőle függ. Ezt jónéhányszor hangsúlyozza. Éppúgy, mint Jézus az Evangéliumban (pl. Mt. 6). A 2. fejezet 25. versében a Kohelet legmélyebb tapasztalatát tárja elénk, és kérdi: vajon amit eszünk vagy élvezünk, ehetnénk-e, élvezhetnénk-e Nélküle? Ma sokan talán azt felelik: természetesen. Ebben az esetben az ember a saját boldogságát kovácsolja. Magára marad. Az evés, az élvezet nem ajándék, hanem bér, amit saját magának készít. Nem érti meg a Kohelet kérdését: lehet-e Nélküle enni, élvezni? Vagyis tudunk-e Nélküle élni? A japán szentírás negatív formában, annál nyomatékosabban mondja: „Tőle távol' ehetünk-e, élvezhetünk-e valamit is? A kérdést persze mindenkinek a saját életével kell megválaszolnia. Mert hogy nem tudunk Nélküle élni, ezt az ember csak a saját bőrén tapasztalja meg. Minden, ami életünkben történik — mondja tovább a Prédikátor — csak pillanatnyi, múlandó dolog. Mindennek megvan az ideje. Időhöz van kötve. A természet jelenségei éppúgy, mint az emberi erőlködés, fáradozás. De az, amit ö alkot, amj az ö kezéből jön, annak nincsen vége, s az ember nem képes felmérni. Csak amit Ó csinált életünkben, az az egy nincs az időhöz, a múlandósághoz kötve. „Nem tehetünk semmit hozzá, de nem is vehetünk el belőle semmit“ (Préd 3,14). Az ö kezében megszűnik minden emberi büszkeség, kilátástalan, üres erőlködés. Sok evangéliumi példabeszéd is erről tanúskodik. így mindennapi életünk érezteti velünk az Ö kezét, azt hogy ö gondol ránk, mint a Szentírás szokta mondani: „megemlékezik rólunk“ (Zsolt 8,5). Minden, ami körülvesz bennünket, életünk minden napja újra és újra boldoggá tesz, ha az ö kezét érezzünk benne. Ez a mi időnk. Nem a természeté, hanem a mienk: még akkor js, ha fájdalmat, szomorúságot is hoz, valami kimondhatatlan értéket tartogat számunkra. A Kohelet a 3. fejezetben felsorolja mindazt, amit az idő, a mi időnk megtapasztaltat velünk. Nem szépít, nem titkol el semmit. De nem is csüggeszt, nem sötétíti el lelkünket. Éppen ellenkezőleg, bizalmat önt belénk: arra tanít, hogy nincs közömbös dolog életünkben. Azért a kis időért, amit ajándékul kapunk, felelősek vagyunk. De mire akar a Kohelet ezzel inteni? Mit tanul az ember az Isten kezéből? Egy szóval: istenfélelmet. Mindennapi életünk erre tanít. Ha az ember életét figyeljük, ahogy a történelem elénk tárja, hamar elkedvetlenedünk. Mindig újra kezdődik az önzés, ellenségeskedés, irigység, pártoskodás, hiúság, s kilátástalanná teszi az ember életét. Biztos, hogy ebből 69
