Szolgálat 42. (1979)

Eszmék és események - Mi magunk vagyunk-e boldogságunk kovácsa? (Ábri Gyula)

szión készítettem föl a híveket. A plébánia annyi vezető embert adott a kornyéknek, hogy nem tudták volna egyszerre vendégül látni az ünneplő sereget, így két díszvacsora volt: egyik a régi alapítóknak („még táncolni is fogunk“), másik az angol vendégeknek és a fiataloknak. Az ötvenes évek elején gyakran beszéltem itt. Az akkori fiatalok némelyikéből olyan nagy darab ember lett, hogy mikor át akart ölelni, két lépcsővel magasabbra kellett állnom, de közben büszke örömmel említette, hogy „a mennyei saláta“ példájára még mindig emlékszik ... A 92 éves Kovács Károly bácsi meg arra büszke, hogy „Deák Ferenc falujából, Söjtörről“ való. örömmel láttam, mi mindent biztosít nekik öregségükre Kanada. Egyszerű munkásemberek voltak javarészt, életükkel mutatták meg, „mit ér az ember, ha magyar“, és most szép az öregségük. A régi fiatalok ma ügyvédek, orvosok, üzletemberek, bírák. Az új püspök beiktatásán a laikusok üdvözletét egy magyar mondotta el.

A jövőt az ünneplő egyházközségek elsősorban magyar iskolával, a népművészet, főleg a tánc- és népdalkincs továbbadásával igyekeznek biztosítani. Itt igazán erős várai a magyarságnak a templomok a magyar énekkel, szent- beszéddel, az egyházközségek a magyaros jellegű társadalmi élettel. Hiszen a szép múlt kötelez bennünket, hogy őrizzük az anyanyelvet és „maradjon meg a Kereszt és a Hit. — Ez lesz a múltba süllyedt Otthon — s az Újvilág között a drága híd“. (Tűz Tamás ünnepi ódájából.)

Békési István

Ml MAGUNK VAGYUNK-E BOLDOGSÁGUNK KOVÁCSA?

A Szentírást mi rendszerint olvassuk. A régi neve is, amint általában ismert: biblia = könyv is erre utal. Pedig Mózes öt könyvét s a prófétai írásokat mind élőszóval hirdették, csak később került sor a feljegyzésükre. A Szentírás harmadik része (a görög fordításban meg a latinban később a második helyre került), az ún. bölcsességi könyvek, kezdettől fogva írott szöveg, de ezek között is vannak mondások, beszédek, amelyeket később gyűjtöttek össze. Mindenesetre a Szentírás sajátságos jellege az élőszó, a közvetlen párbeszéd. Akkor is, ha egy valaki szól benne, nem magának beszél. Tehát a Szentírás szavát inkább hallgatni kell, mint olvasni. Azért pl. az egyik legérdekesebb bölcsességi könyv címét, amelyet héberül „Kohelet“-nek mondanak, „Prédikátorinak fordították le.

A „prédikátor“ szava mindnyájunkhoz szól. Figyelmeztet, hogy a jövőnk, az, ami életünk értelmét, kincsét rejtegeti, nem a mi kezünkben van, mint a régi közmondás el akarja hitetni velünk: ki-ki maga boldogságának kovácsa. Az ilyen életbölcsesség nem sokra visz. Mindaz, amire az ember törekszik, vágyakozik: a gazdagság, bölcsesség, tudás, nem ad sem igazi örömöt, sem boldogságot.

68