Szolgálat 42. (1979)
Az egyház szava - A pápa beszéde a magyarok fogadásán
A PÁPA BESZÉDE A MAGYAROK FOGADÁSÁN Apr. 6-án, pénteken délben a Szentatya fogadta Lékai László bíborosprímást, nyolc magyar püspököt ill. segédpüspököt (köztük az újonnan kinevezetteket), valamint kíséretüket. Lékai prímás latin beszéddel köszöntötte a Szentatyát, és egy most kiadott magyar gyermekimakönyvet nyújtott át neki. A pápa néhány rögtönzött latin mondat után az alábbi olasz beszédet mondta: Tisztelt és kedves Testvéreim! Lehetetlen ki nem fejeznem mély örömömet, amikor ma először találkozom főpásztorok, papok és hívők ilyen kitűnő csoportjával, élén Lékai László bíborossal, akik a Collegium Germanicum-Hungaricum alapításának negyedik centenáriumára érkeztek Rómába. Ezt az évfordulót már ünnepélyesen megülték múlt vasárnap, bíborosok és főpásztorok, magasrangú magyar hatóságok, a Német Szövetségi Köztársaság és Ausztria követe, valamint más személyiségek jelenlétében. Ez alkalommal megemlékeztek arról a nagy küldetésről, amelyet e kollégium századokon át betöltött szentéletű és tudós papok képzésében, akik nem ritkán felelősség- teljes, magas helyre emelkedtek az Egyházban. Mint ismeretes, a Magyar Kollégiumot 1579-ben alapította elődöm, XIII. Gergely. Kevéssel előbb, 1573-ban szervezte meg az új Német Kollégiumot, eszményi egyetértésben Loyolai Szent Ignác egyik szándékával. Miután a Magyar Kollégiumnak nem sikerült elegendő anyagiakat biztosítani, az alapítását követő évben, 1580-ban a pápa egyesítette a Német Kollégiummal, és megbízta Malaspina apostoli nunciust, hogy küldjön Magyar- országról 12 tanulót Rómába. De a pápa képviselője csak egyet tudott küldeni, minthogy nemzetetek abban a korban idegen megszállás alatt állt. Számos buzgó pap és nagyhírű püspök került ki ebből a kollégiumból: elég megemlíteni Lósy Imre, Lippay György, Szelepcsényi György kiváló személyiségét, akik a 17. században, a gyászos szakadások idején megszervezték az egyházi életet. Nem akarok hallgatni Kisdi Benedekről, akinek csodálatos énekei ma is felhangzanak még templomaitokban. De mindnyájukat felülmúlja a múlt század nagy gondolkodója, teológusa és szónoka: Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök. Ez a küldetés Magyarországot illetően egy idő óta megszakadt; de tudomásunkra jutott, hogy a közeljövőben újra kezdődik. (Utalás Lékai bíboros bejelentésére, hogy a közeljövőben két magyar papot küldenek a kollégiumba.) Addig is hő óhajomat fejezem ki, hogy azok a magyar papok, akiket a Német- Magyar Kollégiumban képeznek ki, az Egyház és a haza dicsőségére váljanak. Különösen is üdvözlöm a már említett bíborosprímást, püspöktestvéreimet és a Német-Magyar Kollégium minden más volt növendékét, akik itt jelen vannak, vagy Magyarországon maradtak. De ezekben a napokban ünneplitek a római Magyar Egyházi Intézet megnyitásának 50. évfordulóját is, amely 1940-ben kapta meg a Szentszék jóváhagyásának pecsétjét. 51