Szolgálat 42. (1979)

Az egyház szava - II. János Pál első enciklikája (S. M.)

Századunk mindeddig sok anyagi és még több erkölcsi szenvedést hozott az embereknek. Reményt keltő tény volt az ENSZ megalakulása és az emberi jogok ratifikálása. De nemcsak a betűjüket kellene elfogadni, hanem a szellemüket megvalósítani. „Opus iustitiae pax“, a békét az emberi jogok tisztelete biztosítja. Ezek figyelembe vétele nélkül nem beszélhetünk „humanizmusról“. Az Egyház már a század első felében, a totalitárius rendszerek föllépésekor világosan körvonalazta álláspontját. Az állampolgárok kötelessége a közjó érdekében működni — tehát az Egyház tanítása jó polgárokat nevel —, az állam- hatalomé viszont a társadalom javáról gondoskodni, az egyes ember jogainak, szabadságának tiszteletben tartásával. A lelkiismereti és vallásszabadság kérdésével a Zsinat külön nyilatkozatban foglalkozott (Dignitatis humanae). A pápa nem részletezi a kérdést, elsősorban azért nem, mert „mindazokkal együtt, akik Isten nevéért a diszkrimináció és üldözés kínjait szenvedik, a Krisztus keresztjének megváltó erejébe vetett hit vezérel bennünket.“ De komolyan kéri minden illetékestől, respektálják a vallás jogait és az Egyház tevékenységét. „Nem kiváltságot kérünk, csupán egy elemi jog tiszteletét.“

IV. Az Egyház küldetése és az ember sorsa. Minthogy az Egyház egyetlen élete Krisztus, minthogy Ö a megváltás titkában egyesült vele, az Egyháznak is mélyen egyesülnie kell minden emberrel. Krisztusnak az emberrel való egysége magában véve is misztérium. Erő és erőforrás az ember számára, hivatásának, isteni rendeltetésének végső beteljesülése, az élet minden talányán, viszontagságán és a halál határán is túl. Az Egyház éli ezeket a valóságokat, s ez „képessé teszi, hogy túllépjen az ideigvaló kötelékein, s ugyanakkor különös szeretettel és gonddal tartson számon mindent ennek az jdeigvalónak határain belül.“ Krisztus szemével nézi az embert és teremtő nyugtalanságát, amelyben „ott dobog, ott lüktet a legmélyebben emberi: az igazság keresése, a jó kielégíthetetlen szüksége, a szabadság éhsége, a szép fájó vágya és a lelkiismeret hangja.“ Az emberség kincsét őrzi, amely kiteljesedik benne az istenfiúság misztériumával, a Lélek erejében. Az Egyház ma fokozott erővel hívogatja a megígért Szentlelket. De a lelkiek igénye határain kívül is megmutatkozik. Az emberek éhesek a Lélekre, mert igazságot, békét, szeretetet, jóságot, emberméltóságot éheznek. Minél hívebb az Egyház küldetéséhez, annál jobban szolgálja az embereket is. Ennek a szolgálatnak hármas az útja.

Az Egyház a Zsinat szerint „az isteni igazságért való felelősség közösségi alanya“ Ezzel Krisztus prófétai hivatásában osztozunk. Ugyanazzal a hűséggel kell tennünk, ahogyan Ö hirdette az Atya szavát. Támogat ebben az igazság Lelke, a tévedhetetlenség és a „sensus fidei“ adománya. „Az igazságért való felelősség azt is jelenti, hogy szeretjük, és hogy a lehető legjobban törekszünk megérteni, annak érdekében, hogy közelebb hozzuk önmagunkhoz és másokhoz, teljes megmentő hatalmában, ragyogásában és egyszerűséggel társult mélységében.“ itt a pápa kitér a teológia nagy jelentőségére és a teológusok feladatára. Egyesítsék a hivő lelkületet tanulással és bölcsességgel. A

4

49