Szolgálat 42. (1979)
Tanulmányok - Bernhard Häring: A bűnös világ az Egyházban
Bizonyos értelemben lehet mondani, hogy maga az Egyház nem követhet el bűnt, mert arra csak személyek képesek. Még ha a pápák és püspökök súlyosan vétkeznek is, azáltal sem az Egyház vétkezik. De Journet kifejezésmódja elárulja, hogy az Egyházról alkotott fogalma egyrészt elvont, másrészt trium- falisztikus. Mert tagjainak, de különösen a hierarchiának bűnei mintegy lecsapódnak az Egyház valóságos alkatára. Yves Congar az evangéliumhoz és az egyháztörténelemhez hűbb ekkleziológiát nyújt, amikor azt mondja: az Egyház, tagjainak sok vétke miatt, bizonyos fokig arra kényszerül, hogy hivatását és a szentségre való törekvést történelmileg sajnálatosan tökéletlen módon valósítsa meg. A világban való lét az Egyház megjelenésének egyik meghatározó tényezője. Az istentiszteletben és az evangeíizálásban a mindenkori kultúra nyelvét és kifejezési eszközeit használja fel, amelyeket a bűn sok tekintetben megfertőzött. Még rosszabb, ha egy „szent nyelvihez menekül, és egyéb kultúrák hátrányára fölényt tulajdonít a latin, görög vagy egyéb nyelvnek és kultúrának, mert így kultúrgyarmatosítással vétkezik, még ha nem is vesszük tekintetbe a meg nem értett vagy rosszul értelmezett nyelv okozta elidegenedést. De ez még csak egyik szempontja a sokszoros kölcsönhatásnak az Egyház élete és annak ténye között, hogy az egyházi közösség — egészében és egyes tagjaiban — a bűnös világban létezik. Mindenné! súlyosabbak azonban a keresztények bűnei, különösképpen azok, amelyeket az Egyház hivatalviselői és egyéb egyházi kiválóságok követnek el. Az isteni üdvözítő jelenlétét bizonyító gyógyító és megújító kegyelem dacára a keresztények bűnei mélyen belevésőd- nak az Egyház összképébe. Belsejében megzavarják az emberek egymáshoz való viszonyát és csökkentik az egyházi életnek, a liturgiának, a hitoktatásnak, a tanítói és lelkipásztori hivatal gyakorlásának, valamint nem utolsó sorban az egyházjognak és alkalmazásának kisugárzőerejét és egészséges megnyilvánulását. Bizonyos értelemben még azt is el kell ismernünk, hogy az Egyházon belül a bűn és annak beágyazódása jobban ellentétben van Isten üdvözítő akaratával, mint a rossznak a világi élet családi, gazdasági, társadalmi és politikai struktúráiban kifejezésre jutó szolidaritása. Hogy az Egyházzal szemben igazságosak legyünk, komolyan kell venni azt a befolyást, amit létének megnyilvánulásaira a külvilág gyakorol. Például századokon keresztül eredményesen védekezett a boszorkányság őrülete ellen, de végül mégis messzemenően megadta magát. Mikor a középkorban a spanyol birodalom bevezette a kínzást és az inkvizíciót, még az egész Egyház tudatában volt az újítás evangéliumellenes jellegének. Hogy később a római és hamarosan az egész latin egyház is jóváhagyta az inkvizíciót és embertelen módszereit, az az Egyházban jelen levő bűnös világ győzelme volt. Azonban az Egyház mégsem menthető egész egyszerűen ezzel. Ha ugyanis a tagok és az egyházi tisztségviselők otthonosabbak lettek volna az evangéliumban és hűségesebben követték volna a kegyelem indítását, akkor ilyen méretű rossz elképzelhetetlen lett volna benne. A kereszténységből nagymértékben hiányzott a ?8
