Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Benkő Antal: Állandó megtérés

ponti helyet foglal el az ilyesmi az ember életében? Foglalhat-e el egyáltalán ilyen szerepet? Mint bálványok, azaz mint Istent pótolni óhajtó igények bizonyos mértékig betölthetik ezt a helyet. „Akiknek a hasuk az istenük", mondta már Szent Pál is. Lélektanilag azonban fel lehet vetni a kérdést: mennyire és meddig lehet abszolutizálni valamit, ami nem abszolút? Az ember ugyanis hamar megérzi, hogy semmi más érték nem ad teljes értelmet életének, csak Isten. Innét van, hogy minden egyéb érték mellett ugyanazon a síkon más értékek is felléphetnek, és elismerésüket követelhetik. Csak Isten, az igazán transzcendens és abszolút érték tarthat igényt kizárólagosságra. Csak ő töltheti be úgy az ember szívét, hogy egyszersmind minden emberi érték is megtalálhassa a maga helyét. Tehát English fent említett meghatározásának odavetett megjegyzése: „főként vallásos téren“, lényeges tényező a teljes értelemben vett megtérésnél. Csak Isten lehet a lélek igazi központja, csak vele kapcsolatban jöhet létre gyökeres átrendeződés; és a hit igenje után tudjuk, hogy mindez csak az ó erejéből történhet meg.

Ezt szem előtt tartva kezd megvilágosodni előttünk: milyen értelemben beszélhetünk megtérésről azoknál a szenteknél is, akiknek életében nem fordult elő külsőleg is észrevehető pálfordulás. Legalábbis amennyire erről valamit mondani lehet, nem jegyeztek fel ilyet sem Aquinói Szt. Tamásról, sem Don Boscóról, sem Szent Erzsébetünkről. S mégis a megtérés, az állandó megtérés kíséri végig az ő életútjukat is. Hogy ezt jobban megérthessük, nézzük meg, miben jelölik meg a pszichológusok a megtérés szakaszait.

Három fázist szoktak megkülönböztetni a megtérésben. Az első a krízis. A meglévő felfogás válságba kerül. Amíg zárt egységet képez, a személy otthonosan, nyugodtan érzi magát saját világában. Nincs semmi, ami változásra ösztökélné. Akik villámszerűén élték meg megtérésüket, éppen azért keltenek feltűnést, mert eddig úgy látszott, mintha enyhe szellő hajtotta volna életük vitorláit, s megmagyarázhatatlan a váratlan felkavarodás. A hívők egy része is azért sandít ellenséges szemmel bizonyos pszichológusokra, mert még ezeknél a megtéréseknél is lélektani okokat sorolnak fel a változás megmagyarázására. Nem tehető-e fel — kérdezik a modern lélekbúvárok — hogy Pál mégis csak megrendült már, amikor István ruháit őrizte megkövezésekor? Ne hatott volna lelke mélyéig emberfeletti erőt sugárzó imája? A pusztai, sivatagi út pedig elég alkalmat adhatott ennek átelmélkedésére! (Vö. Mészöly Miklós érdekes kisregényét, a Saulust.) Claudel ugyan minden vallásos gondolat nélkül ment el karácsony napján meghallgatni az éneket, de — amint maga írja — hat hónappal előbb mély hatást gyakoroltak rá Rimbaud misztikus jellegű versei, s voltak vallásos ismerősei is. Lelke mélyén tehát már megtörhetett az ugar, s csak alkalom kellett, hogy a csíra szárba szökkenjen. — Ezek a meggondolások lehetnek helytállók, de akkor sem jelentik, hogy a megtérés ne lenne Isten kegyelmi ajándéka. Ezt a pszichológusok nem tudják megdönteni, bármilyen ékes magyarázatokkal szolgálnak is. De a hívők se felejtsék el, hogy Isten éppúgy hat a lélekben az ún. természetes utakon, a másodrendű okokon

26