Szolgálat 42. (1979)
Tanulmányok - Belon Gellért: Isten keresése és megtalálása
A tisztogató isteni kéz Jézus nem egyszer tanúságot tett arról, hogy szeretteivel szemben szinte durvának látszó keménységgel végezte el ezt a tisztogatást. Az első pápává avatott Pétert nyomban meri „sátánnak“ nevezni, pedig Jézust féltette az apostol; meri leleplezni „emberek“ módján való gondolkozását annak, akiről maga mondta, hogy a mennyei Atya kinyilatkoztatásának hordozója (Mt 16,23). A lábmosásnál való „alázatoskodását“ is a „nem lesz közösséged velem“ ijesztő fenyegetésével tisztítja meg (Jn 13,8). Érdemes megfigyelnünk, milyen világosan átlát az emberi pszichológián az Úr. Ki merné közülünk az Úr tanítására annyira kíváncsi tömegnek, amely három napig étlen-szomjan csüggött rajta, amely a kenyérszaporítás csodájának lázában égett, és lelkesedve, kerülő úton gyalog sietett utána Kafarnaumba, nyíltan szemébe vágni: „Bizony, bizony mondom nektek, nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok“ (Jn 6,25). De Jézus merte ezt tenni, és neki lett igaza: a lelkesedókből rövidesen kételkedők, utána zúgolódók, majd elpártolók lettek. — „A benne hivő zsidók“ (Jn 8,31) hitébe sem fért el Jézus továbbvivő kinyilatkoztatása; ezek akarták megkövezni szavaiért (uo. 59). Isten kegyelmének bensőnket tisztító jellegét általános értelemben fogalmazza meg szent Pál: „Ha valamiben még másképpen éreztek, Isten majd megvilágosít benneteket" (Fii 3,15). Ez a szelídnek látszó hatása a kegyelemnek tud óriási arányokat is ölteni, úgyhogy „az egész természet sóhajtozik és vajúdik — mondja — mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a lélek csíráit, sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását“ (Róm 8,22). Szent János is megállapítja: „Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, mik leszünk“ (1Jn 3,2). Ezt a folyton fejlődő, önmaga felé növő kegyelmi katharzist és fokozatait legszemléletesebben Szent Pálnál látjuk. Pál példája Mi azt hisszük, hogy Saulnak egy megtérése volt, a damaszkuszi. Igaz, az volt a legnehezebb és legkeservesebb, de nem az egyetlen. Csak a leglátványosabb és legmozgalmasabb. De Jézus többször beleszól Pál életébe, főleg az események által, és így érleli meg véglegesen azzá, akivé akarta. Isten pedig elsősorban — mint Ananiásnak mondotta — eszközéül választotta, „hogy megismertesse nevemet a pogány népekkel, a királyokkal és Izrael fiaival. Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie“ (Csel 9,15). Világosan hangzik az isteni szándék: elsősorban a pogányok közé kell mennie, mint ezt a galatákhoz írt levelében már világosan látja: „én megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a nem zsidók között, mint ahogy Péter a zsidók között“ (Gál 2,7). Az efezusiakhoz írt levélben pedig még világosabban tudja: „Nekem, az összes szentek közöl a legkisebbnek jutott osztályrészül a kegyelem, 10
