Szolgálat 41. (1979)

Könyvszemle - Kasper Walter: Zur Theologie der christlichen Ehe (Dr. Török Jenő)

Kasper műve 4 részre tagozódik. Az első a házasság emberi méltóságáról szól. E vonatkozásban természetesen a humán tudományokra is támaszkodik, mikor a házasság perszonális jellegét hangsúlyozza. Itt részletesen kitér a mai helyzetre, Szent Tamással kiemelve, hogy az emberi természet változó jellegével együtt jár megvalósulási formáinak változása, így a házasságé is. A perszonális jelleggel kapcsolatban rámutat a Zsinatot megelőző és már ezt hangsúlyozó egyházi tanításra (Római Katekizmus, 1566—Casti Connubii, 1931) s szép kifejtésére a Humanae Vitae (1968) enciklika első részében, viszont megértést tanúsít azokkal szemben is, akik e körlevél második, a személyes elem helyett a természethez való igazodást képviselő részével kapcsolatban nehézséget éreznek. Bár e dogmatikus mű érthetően mellőzi az etikai vonatkozásokra való kitérést, pasztorális szempontból itt kitér a természetes apaságanyaság erkölcsi irányelveire (29). Férfi és nő egymást kiegészítő szeretetszövetsége az ember egészének testi-lelki mivoltában való igenlését, elfogadását jelenti, ezáltal túlmutat önmagán és az Isten által való elfogadására utal. A hűség a szeretet velejárója, de a hivő kereszténynél Isten örök hűségéből és segítő kegyelméből is merít ösztönzést és erőt. De ugyanígy a termékenység, a gyermekben folytatódni akarás is az önzés körét áttörő igazi szeretet következménye.

A második rész a házasság szentségi jellegével foglalkozik. A teremtés és megváltás rendjének már említett alapvető egységén túl az egyházból, mint alapszentségből, annak kibontakozásaként („Entfächerung“) vezeti le inkább a szentségi jelleget, mint krisztusi alapító szavakból. Itt 3 fejezetet találunk. 1) A házasság Krisztusra utaló jel. Ha már a természetes házasság is Isten szeretetére utal, „különösképpen hordozza, tisztítja és kiteljesíti Istennek Jézus Krisztusban megjelent szeretete és hűsége azoknak a hitvesi szeretetét és hűségét, akik a hit és keresztség névén Krisztusba iktatódtak. így a keresztény hitvesek szeretete és hűsége beteljesedett jelképe, valóságos megjelenítése, ,epifániája‘ Isten Jézus Krisztusban megjelent szere- tetének“ (45). E Krisztusban való lét magában foglalja a kereszt elfogadását, ajándékozásból, megbocsátásból, folytonos újrakezdésből él. — 2) A házasság az egyház szentsége. Itt a régi, egyoldalú jogi szemlélet (szerződés) helyett a Zsinat által is elfogadott „szövetség“ elnevezés mellett tör lándzsát a szerző. Kiemeli a család, az „ecclesiola“, a „házi egyház“ egyházépítő jelentőségét, és utal a házastársi baráti közösségekre, amelyek az egykori „nagycsalád“ szerepét vehetik át. — 3) A házasság eszkatológikus jel. Az emberi tökéletlenség miatt túlmutat önmagán: a legjobb akarat mellett sem varázsolhatnak földi paradicsomot a hitvesek. Az eszkatológikus jelleg kapcsán méltatja az Isten iránti szeretetből vállalt önkéntes nem-házas állapot hasonló jellegét, és érdekesen mutat rá kettőjük egymást feltételező és kiegészítő voltára. „Az (istenszeretetből vállalt) nem-házas állapot az egészséges keresztény házasságról tanúskodik, lebecsülése viszont a házasság keresztény értékeinek megnemértésére vezet“ (54).

A 3. rész a házasság felbonthatatlanságának kifejtését nyújtja. A krisztusi szavakat („Amit Isten egybekötött . . . “) nem mint paragrafusos törvényt, hanem mint prófétikus messiási igét értelmezve rámutat az egyházi hagyományban felmerült konkrét lelkipásztori megoldásokra (ezen a téren J. Ratzinger és K. Lehmann írásaira támaszkodik). (65) Szerzőnk nem tér ki a kényes pasztorális kérdések (mint a nem érvényes házasságban élők szentségekhez bocsátása) elől sem, de magánvéleményként, kifejezetten nem gyakorlati pasztorális tanácsként, várva a kérdés egyetemes rendezésére. (Ilyen értelmű felterjesztések Róma felé több püspöki kar részéről ismeretesek.)

A legrövidebb 4. rész a polgári házasság értékelését adja, a kérdés újra átgondolását, az egykori, ma már elavult „kultúrharcos“ felfogástól való elszakadást ajánlja. Jelentős megállapításai vannak az egyházi házasságkötés minimális követelményeiről a hit síkján és az ezek hiányában felmerülő lelkipás^tori teendőkről (az elhalasztás tanácsolása) (89 skk). Épp ez utolsó mozzanat kínálja szerzőnk befejező

90