Szolgálat 41. (1979)

Az egyház szava - Neveljünk a békére! (Békevilágnapi üzenet)

telődni egymás között és kiengesztelődni természetes világunkkal. Legyen bátorságotok, hogy minden környező demagógia ellenére egyszerűbb életmódot kövessetek, amely kevésbé van kiszolgáltatva a bírvágy, a fogyasztás, az uralkodás zsarnoki ösztöneinek, jobban simul a személyes alkotóerő és barátság mély ritmusához. Akkor saját magatok és mindenki számára a béke nem sejtett lehetőségeinek roppant terét nyitjátok meg.

Amilyen gátló érzés az egyénnek, hogy a saját felelősségének korlátolt körében megkísérelt szerény béketörekvéseket meghiúsítják a nagy világ- politikai küzdelmek — azok pedig egyszerűen az erőviszonyok és a fegyverkezési verseny logikájának rabjai —, éppen olyan felszabadító látvány, hogy egyes nemzetközi fórumok meg vannak győződve: a béke lehetséges, és szenvedélyesen munkálkodnak érdekében. A békére nevelésnek tehát az is javára válhat, ha megújult érdeklődéssel fordulunk az egyszerű békemunkások mindennapos példái felé, minden szinten. Egyének és családok, akik erőt véve szenvedélyeiken egymást elfogadva és tisztelve megszerezték belső békéjüket és kisugározzák ezt; népek — gyakran szegény és megpróbált népek —, amelyeknek évezredes bölcsessége a béke legfőbb javán alapul, és gyakran ellent tudtak állni, az erőszak biztosította gyors haladás csalóka csábításának, abban a meggyőződésben, hogy az ilyen nyereség új összeütközések mérgezett csíráit rejtegetné.

Igen: anélkül, hogy szemet hunynánk az erőszak drámája előtt, telítsük tekintetünket és a fiatal nemzedékét is a békének ezekkel a látomásaival. Vonzóerejük döntő lesz. Mindenekfölött felszabadítják bennünk a békevágyat, amely az ember lényeges sajátja. Ezek az új erők majd kitaláltatják velünk a béke új nyelvét és újfajta megnyilvánulásait.

2. A béke nyelvét beszéljük

A nyelv arra való, hogy kifejezze a szív gondolatait, és hogy egyesítsen. De amikor előregyártott szkémák rabja, akkor ő viszi magával a szívet lejtős útjaira. Ezért a nyelvre kell hatni, hogy a szívre hassunk, és kijátsszék a nyelv csapdáit.

Könnyű belátni, mennyire elárasztotta beszédünket az ítélkezésben, a másiknak, főleg a „idegennek" bírálatában érvényesülő éles irónia és keménység, a rendszeres kontesztálás és bosszúállás. Mindez a tevékeny szeretettel együtt magát az igazságosságot is elfojtja. Ha mindent az erőviszonyok nyelvén fejezünk ki — csoport- és osztályharc, barát és ellenség —, ezzel táptalajt teremtünk a társadalmi barikádoknak, a megvetésnek, sőt a gyűlöletnek és terrorizmusnak, valamint alattomos vagy nyílt védelmüknek. Ezzel szemben ha a szívet a béke felsőbbrendű értéke hódította meg, akkor egészen más fakad belőle: a meghallgatás és megértés készsége, a másik ember tisztelete, a szelídség, ez a valódi erő, a bizalom. Az ilyen nyelv elindít a.tárgyilagosság, az igazság, a béke útján. Ezen a ponton nagy nevelő feladatuk van a tömegtájé54