Szolgálat 41. (1979)

Tanulmányok - Puskely Mária: Simone Weil

hány hónappal később éri élete első nagy misztikus kegyelme. „Krisztus magával ragadott“ — csak ennyit mond róla később. A részletekről soha nem beszél.

Kitör a második világháború. Szüleivel a déli szabad zónába menekülnek. A hitlerizmussal nem lehet dialogizálni, tehát harcolni kell ellene; ez a felismerés határozza meg következő éveit. Marseille-ben zsidó volta és feltűnő politikai tevékenysége miatt letartóztatják, hosszan faggatják, majd azzal fenyegetik, hogy őt, a filozófia tanárát, a prostituáltakkal egy cellába zárják. A „vádlott“ boldogan kiált fel: „Mindig nagyon szerettem volna megismerkedni velük, de soha nem tudtam más lehetőséget elképzelni, mint a börtönt!“ Bolondnak nézik és elengedik. Simone kapcsolatba kerül a francia ellenállási mozgalommal. Itt délen ismerkedik meg Gustave Thibonnal, aki — jobb belátása ellenére — szőlőmunkásként alkalmazza. „Amikor megérkezett — írja később Thibon — azt mondtam magamban: most leszenvedek egy adagot a tisztítótűzből. De néhány nap múlva eltűnt minden aggodalmam. A lényeges kérdésekben: Isten, lélek, örök rendeltetés — mélységesen egyetértettünk. Sem előtte, sem utána nem tapasztaltam meg ilyen bensőséges lelki testvéri kapcsolatot. Ugyanahhoz a családhoz tartoztunk, ö volt az idősebb nővérem.“ (Panorama aujourd’ hűi, 1974.7.) Simone, leromlott egészsége és szinte állandó kínzó fejfájása ellenére egy sorban dolgozik a szőlőmunkásokkal, közben a Miatyánkot recitálja görögül ... Itt Marseille-ben ismerkedik meg a domonkos Joseph-Marie Perrinnel. Sokat beszélgetnek, kívülállók már várják, hogy felvegye a kereszt- séget. Nem így történik. Simone hisz, de meg akar maradni az Egyház küszöbén. Hosszú csendes órákat tölt el a templomban a szentségi Jézus előtt, aki, mint írja, örökre magával ragadta. Mielőtt családját követné New York-ba, hosszú levélben írja le domonkos barátjának lelki életrajzát.

New York-ban gyorsan megtalálja a harlemi negyedet, eljár az ottani baptista templomba, ahol ő az egyetlen fehér. 1942 novemberében szülei akarata ellenére visszatér Európába, Londonba megy és csatlakozik a felszabadításf mozgalomhoz. A legveszélyesebb feladatokat akarja kicsikarni magának: ejtőernyősként visszatérni hazájába és harcolni a németek ellen. De csak irodai munkát kap. Hogy hűséges maradjon a felismert igazsághoz, legalább mindent megvon magától, hogy több jusson az ellenállóknak. A végsőkig legyengül, háziasszonya egy napon a földről szedi föl. Kórházba viszik. Az orvos még meg tudná menteni, de nem számol páciense szívós akaratával, aki — tüdőbaja ellenére — most sem akar többet enni, mint a nélkülözők. Hisz abban, hogy szeretetével még így segíteni tud a küzdőknek. A szenvedés már teljesen összetörte, a kemény fizikai munka, áHandó böjt, megerőltetések elvégezték romboló munkájukat. Halálának titka mégsem ez. Idézzük a domonkos J.-M. Perrin-t: „Kívül vagyok az igazságon! — kiáltotta nekem egyszer Simone Weil, hogy megmagyarázza a halál utáni vágyát, és hogy kifejezze azt a reményét, hogy a halálban felfedezi a teljes igazságot“ (Simone Weil telle que nous I'avons connue).

48