Szolgálat 41. (1979)

Tanulmányok - J. Ratzinger: A háromságban egy Isten

Atyánk, és minden apaság mértéke, mert ő maga öröktől fogva Atya. Jézus imájában Istennek benső mivolta, milyensége tűnik elő. A háromságos egy Istenben való hit semmi egyéb, mint annak értelmezése, ami Jézus imájában történik. Abban felragyog az egység a háromságban. De itt felvetődik a kér­dés: Hogy-hogy egység a háromságban? Hogy egység a kettősségben, azt a mondottak alapján felfogtuk, beláttuk. Azonban honnan jön elő hirtelen a har­madik? Ennek a kérdésnek külön elmélkedést kell szentelni; egyelőre meg kell elégednünk egy utalással. Pusztán egység a kettősségben — azt lehet mondani — nem létezik. Ugyanis vagy megmaradnak egymással szemközt ket­tősségben, és akkor nem keletkezik valóságos egység, vagy pedig egymásba olvadnak, és akkor megszűnik a kettősség. Kíséreljük meg ezt kevésbé elvon­tan megfogalmazni. Atya és Fiú nem úgy válik eggyé, hogy egymásban ismét feloldódnak. Szemközt maradnak, mert a szeretet meg nem szűnő szemben­álláson alapszik. Ha ilyenformán mindkettő önmaga marad, és nem szűntetik meg kölcsönösen egymást, akkor egységük nem állhat fenn külön-külön mind­egyikben, hanem a termékenységben, amelyben mindegyik odaadja önmagát, s mégis saját maga marad. Szeretetük termékenysége által egyek, azáltaf, hogy túlhalad rajtuk ez a szeretet. A harmadikban, akiben önmagukat átadják, az ajándékban mindegyik saját maga, és mégis egyek. De térjünk vissza az előzőekhez. Jézus imájában felragyog az Atya, felis­merhető Jézus mint Fiú, és ezáltal láthatóvá válik az egység: a háromságos egység. Ennek következtében kereszténnyé válni annyit jelent, mint Jézus imájában részt venni, élet-, azaz imamodelljét magunkévá tenni, vagyis Jézus­sal együtt „Atyát“ mondani, és így gyermekké, Isten fiává — Istenné — válni a Lélek egységében, aki önmagunkká tesz bennünket, és éppen így von bele Isten egységébe. Kereszténynek lenni annyit jelent, mint ebből a középpontból szemlélni a világot, és innen kiindulva reménnyel telten, határozottan és nyu­godt bizalommal szabaddá válni. Ezzel ismét eljutottunk ennek az elmélkedésnek a kiinduló pontjához. Még mielőtt tudomást szereztünk volna róla, megkereszteltek bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Manapság messzemenő kétségek merülnek fel: jó-e ez így. Az a benyomásunk, hogy ezáltal olyan előzetes döntéseket kény­szerítettek az emberre, amilyeneket tulajdonképpen csak saját maga hozhat. Az életalakítás központi területén az ilyen elébevágás az emberi szabadság megkérdőjelezhető csorbításának tűnik fel. Ebben magával a keresztény hittel szemben érzett mélységes bizonytalanságunk jut kifejezésre. Inkább tehernek érezzük, mint kegyelemnek; olyan tehernek, amilyet az ember csak önmaga vállalhat magára. Azonban közben elfelejtettük, hogy magát az életet is meg- kérdezetlenül kaptuk előre, és az élettel együtt még sok minden mást. Mikor ember születik, nemcsak biológiai létet kap, hanem a nyelvet és az időpontot is, az annak megfelelő gondolkodásmóddal és értékelésekkel. Nincs élet előre kapott adottságok nélkül. A kérdés azon fordul meg, hogy' mit kapunk előre. Ha az örök Szeretet a keresztségben előlegezi szeretetét, melyik előzetes ado­38

Next

/
Thumbnails
Contents