Szolgálat 41. (1979)

Tanulmányok - Béky Gellért: „...keressék az Istent, szinte kitapogassák..."

a tér, a törvények, a véletlen, az anyag, az ősenergia, értelem (vagy nevezzük őket, ahogy akarjuk): ezek se egyenként, se együttvéve nem lehetnek a min- denség elégséges okai, hiszen már okozott dolgokkal állunk szemben!“ Ezek a súlyos kijelentések ott vannak már az Upanisádok ősrégi szövegeiben. Már akkor is voltak, „akik kardoskodtak amellett, hogy először még nem volt semmi“ (tehát Isten se). „De hát hogy származhat valami a Semmiből, vagyis abból, ami nincs? Kezdetben volt az Egyetlen Létező. Tőle van minden, ami létezik.“44

De ez még nem a végállomás, nem a végső ismeret. Nem az a kinyilatkoztatás csúcspontja, hogy van, kell lenni Valakinek vagy Valaminek, hanem hogy ez a Valaki maga a Szeretet, mint ahogy János apostol első levelében olvassuk (Un 4,9.16). Ez a szeretet pedig Jézusban lett nyilvánvalóvá a legfényesebben. S mintha tényleg e felé a szeretet felé konvergálnának a nagy vallások komoly istenkeresői. Egyenlőre még csak tétován, tapogatódzva, meg-megállva az úton, egymást se ismerve még eléggé, sőt nem egy esetben gyanakvó tartózkodással nézve a másikra.

Isten azonban ismeri az öt keresőket, ö tudja már, ki az ö igaz hive, ismeretlenben is (vő. Csel. 18,10). Sokkal nagyobb számmal vannak az ilyen isten- hivök, istenkeresök a keleti vallásokban (és bizonyára máshol is) mint a statisztikai kimutatásokból vagy a tudományos értekezésekből előötlik.

Buddha állítólag fogadalmat tett, hogy addig nem akar bemenni a Nirvánába, amíg csak egy szenvedő, megváltatlan ember is lesz a földön. Példájára számtalan azoknak a szenteknek a száma a buddhizmus történetében, akik hasonló „fogadalommal“ próbálták siettetni az emberek üdvözülését.45 Jézus is vállalta az Istentől való elhagyatottság kínos szenvedését a Kálvárián. Ez megint egy olyan titok, ami szorosabbra fűzi össze kelet és nyugat nagy istenkeresö- inek táborát.

Toynbee jóslata szerint eljön az idő, amikor minden egyéb tövises kérdés, párbeszéd második és harmadik helyre fog szorulni a legfőbb, a legsürgősebb dialógus mögött: ti. a kereszténység és a buddhizmus (s hozzátehetjük: általában az igaz istenkeresők) közti dialógus mögött. És ki tudja, hátha éppen ettől függ majd az emberiség jövője és boldogsága?

Felhasznált irodalom: Hinduizmus: Religious Hinduism, by Jesuit Scholars, St. Paul Publications, Allahabad, 19643, p. 340 (Jegyzetben = RH) — Konfuclanizmus: Julia Ching, Confucianism and Christianity, Kódansha International, Tókyó, New York, Institut of Oriental Studies, Sophia University, Tókyó 1977, p.234 (= Ch) —Nirvána: Raymond Panikkar, Nirvana and the Awareness of the Absolute (in: The God Experience, Ed. by J. P. Whelan) Newman Press, N.Y. Paramus, Toronto 1971, p.263 (= P) — Ramakrisna: Solange Lemastre, Ramakrishna et la vitalité de l’hinduisme. Maitres Spirituals Nr. 18, 1959, p. 187 (= R) — The Great Asian Religions. An Anthology. (By Wing-tsit Chan etc.) The McMillan Company, London 1969, p. 412 (= GAR) — Tao: Béky Gellért: Die Weit des Tao, K. Alber Verlag, Freiburg/München 1972, p. 253 (= B1) — Tao, the Unknown, in „Sapientia“, The Eichi University Review, 1977/11, pp. 33—49, Osaka (= B2) — Upanisádok: The Upanishads, Breath of the Eternal. A Mentor Book. 1957, p. 128 (= U) *

21