Szolgálat 41. (1979)

Halottaink - Nagy Miklós piarista (Confrater)

kötelességtudásától vezérelve Is megkívánta, amit maga gyakorolt. Tudott kemény is lenni, de inkább eleinte, később a szigorúsága is jóságot sugárzott. Szűkszavúsága ta­lán sokak előtt megközelíthetetlennek mutatta volna, ha nem lett volna hamarosan érezhető a mögötte rejlő jóság. Jóság és hűség — ezzel a két szóval lehetne jellemez­ni egész lényét. Valaki szerint, aki közelről ismerte, mintegy megtestesítője volt a pia­rista ideálnak. Értékes ausztriai működése alatt sokat gyötrődött. A virágzó és magasrendű magyar piaristaság után nehezére esett az osztrák rendi keretbe beilleszkednie. Úgy érezte, az osztrákok nem értik magyar lelkületét. De főleg az bántotta, hogy az osztrák rend- társaknak csak elemi iskoláik lehetnek, nincs gimnáziumuk, amely szerinte a szerzetesi hivatások legkomolyabb forrása. Mindamellett itt is feltétlenül vállalta a kiszabott fel­adatokat, s mindenütt igazi építő munkát végzett (mintaszerű könyvelés, modernizálás, építkezés, légkörteremtés). A liturgia, a szentmise volt élete központja, s azt a legáhítatosabban, legünnepélye­sebben mutatta be. A szentmiséből élt, onnan vette az erőt nehéz és hányatott élet­útjának végül is derűs vállalásához. Bécsben egyszer elsőáldozó kisfiúkat ő készített elő. A környék hetekig arról beszélt, milyen összeszedett áhítattal járultak a szent- áldozáshoz. Nyáron mindig a bencés apácáknál pihent: Grác közelében Bertholdstein- ben, majd a németországi Herstellében. Együtt zsolozsmázott velük. 1976-ban szívbaja miatt megvált a házfőnökségtől. Utódja az „atyai“ jelzőt alkal­mazta kormányzása idejére. A templomban továbbra is működött. 1977-ben két nagy örömben volt része: Júniusban részt vehetett Kecskeméten az 50 év előtt érettségizett osztálytársak összejövetelén, az ősz folyamán pedig a Szentföldön járhatott. Szívin­farktus következtében halt meg Bécsben 1978. febr. 19-én. Márc. 6-án temették Moson- magyaróvárott a rendi sírboltba. P. Törnek Vince, Róma valamint németországi és argentínai nővér-ismerősei NAGY MIKLÓS piarista (1902—1978) Testvérünk egy kondoleáló levelében Szent Pál búcsúzó sorait idézte: „Pályáját be­fejezte, harcát megharcolta". Miklós, a többségnek Miklós bácsi barátainak nagy tá­bora most felette ismételheti: jó harcot harcolt, megtartotta a hitet, és bizakodva kéri: adja meg neki az igazságos bíró az igaz életért járó koronát (vö. 2Tim 4,8). Mi lehet a magyarázata annak, hogy Nagy Miklós nevét a „barátok széles táborá­val“ kötjük össze? Korunkban hajlandók vagyunk teljesítmény szerint értékelni az em­bereket, sőt már-már nem is az ember, csak a műve, teljesítménye vonz és érdekel bennünket. Sokszor szégyenkezve vesszük ezt észre, s próbáljuk — ha előbb nem, a betegágynál — keresni és becsülni az embert, a testvért. Nagy Miklós egyénisége, egész élete kihívás volt korunk elszemélytelenedésével szemben. Vonzás mindazok felé, akik emberi, baráti találkozást kerestek. — Nem számolhatunk be mérhető telje­sítményeiről. Legfeljebb a kilométereket adhatnánk össze, amelyeket betegek, öregek látogatása során, mások ügyeinek intézése végett tett meg. Vonzó, keresztény ember­sége, férfiasán meleg egyénisége az ő életműve. Joggal hangzottak el a halálát követő napon (éppen hivatások vasárnapja volt) e szavak: „A bátor szeretet példáját adta; mindig kész volt mindenkivel megosztani idejét és mindenét. Erre a szeretetre van szükség, hogy hivatások ébredjenek." — Hányán, de hányán kopogtak ajtaján, hogy egyszerű, meleg testvéri fogadtatásban részesüljenek! S akik nem jöhettek, azokat leveleivel ő kereste fel. Szeretete mindenkor tele volt erővel. Amikor a rábízottakról való gondoskodás szokatlan terhet, sőt veszélyt jelentett, ő tiszta és kemény emberséggel állt helyt. így mentett, és így szerzett nehéz időkben megbecsülést barátokban és ellenfelekben egyaránt. Alig több, mint egy évtizeden át tanított. Számos tanítványa lett utóbb jó barátja. Szívesen beszélt róluk, örült sikereiknek, örömeiknek, velük érzett bajaikban. — A lelkipásztori munkából erős lélekkel viselt betegségéig kivette részét. 102

Next

/
Thumbnails
Contents