Szolgálat 40. (1978)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A kegyelem teológiái
Az ilyen különbözőség a teológián kívül is mindennapi dolog. Képzeljük el, hogy egyszerre négy ember mondja ki: „Megyek, mert dolgoznom kell“. Tegyük fel, hogy az egyik azt gondolja, hogy a munka a bűn büntetése, a másik azon a véleményen van, hogy a munka szükségessége társadalmi kizsákmányolás következménye, a harmadik szerint a munka joggal követelt ellenszolgáltatás az élvezett javakért, a negyedik szemében a munka lehetőség arra, hogy ideigvaló vagy akár örök sorsán javítson. Ez a négy ember ugyanazt mondja (megállapítják, hogy távoznak a rájuk váró munka szükségessége miatt), úgyhogy nincs értelme azt kérdezni, melyiküknek van igaza. Mégis mindegyik másképpen gondolja és mondja ugyanazt, mert az azonos kijelentés másképpen illeszkedik be a gondolatvilágába. Ne becsüljük le ezt a különbséget. Nemcsak a kijelentés érzelmi visszhangja változik meg. Ahogy a különböző kijelentések módosítják a szintézist, amibe belépnek, úgy a szintézis is módosítja a szószerint azonos mondatok jelentését. Még sokkal nagyobb mértékben módosul a hitágazatok mély értelme aszerint, hogy milyen tapasztalati, illetőleg hagyományos világkép égboltja alatt gondolja valaki őket. A kegyelemről való tanítás pedig nemcsak egy hitágazat, hanem a hitre vonatkozó, illetőleg a hitből folyó állítások élő szövedéke. Egy szőttes más benyomást tesz, ha a visszáját nézzük, mert ott éppen azok a színek szöknek a szemünkbe, amik elölről nézve szinte eltűnnek. A kegyelemről szóló keresztény tanítást is több módon lehet gondolni és tanítani, anélkül, hogy csak egy jótát vagy pontot is feláldozzon valaki igazságtartalmából, aszerint, hogy milyen gondolatrendszerben dolgozza fel őket. Ili Teológiai gondolkodásunk akarva-nem akarva a latin kereszténység sajátos hagyományainak jegyét viseli. A kegyelem teológiáinak egységét és sokféleségét is legkönnyebben abban a három rendszerben tanulmányozhatjuk, amelyek a nyugati dogmatörténet termékei. Van egy embertípus, amely elsőnek nem azt kérdezi, hogy mi van, hanem hogy mi történik; jobban érdeklődik az emberi személy belső élete, mint az anyagi világ jelenségei iránt. Kedvenc gondolatformája a történés lételeme, az idő; kedves kifejezési formája a zene és még inkább a szó művészete, a költészet. Ez az embertípus a kegyelemtanban Szent Pál, Szent Ágoston írásaira érez magában legerősebb visszhangot. A kegyelem teológiájában főszempontja a „kegyelmi élet“: a megtérés lassú előkészítése, a megigazulás belső forradalma, és a Krisztusban való élet lassú gyarapodása; két kedvenc fogalma: a rosszra való hajiam és a szeretet, és legszívesebben azt elemzi, hogyan vonzza, gyógyítja meg, változtatja meg Isten az emberi szívet, úgy, hogy szeresse azt, amitől előbb idegenkedett, szívesen tegye azt, amit előbb nehéznek tartott. A kontemplativ hajlamú gondolkodók ösztönszerűen efelé a teológia felé vonzódnak, mert itt találják meg legkönnyebben élményviláguk és tudatviláguk egységét. Azért ez a teológiai felfogás volt legerősebben képviselve 7
