Szolgálat 40. (1978)
Az egyház szava - II. János Pál pápa első üzenete
II. JÁNOS PÁL PÁPA ELSŐ ÜZENETE Okt. 17-én, a konklávét bezáró misén, a pápa elődjéhez hasonlóan üzenetet intézett a világhoz. Bevezetőben az egymásra toluló eseményekkel kapcsolatban a Szentírás két helyét idézte (Róm 11,33; Zsolt 121,1 k), és kijelentette, hogy egy pápaság programja „napi megfontolást és gondos kidolgozást“ igényel, egyelőre csak bizonyos „alapvető kijelentéseket“ kíván tenni, „Isten vigasztaló jelenlétének tudatában“. Hivatkozott elődjének programjára, amellyel teljesen egyetért. Mindenekelőtt emlékeztetni akarunk a II. vatikáni egyetemes zsinatra, amely gondos megvalósításra kötelez bennünket. Nem mérföldkő és roppant jelentőségű esemény-e ez az Egyház kétezer éves történelmében és ennélfogva a világnak és az emberiség fejlődésének vallástörténetében? A Zsinat azonban nemcsak okmányaiból áll, és nincs vége azokkal a kezdeményezésekkel sem, amelyeket a rákövetkező években keresztülvitelére tettek. Legelső kötelességünknek tartjuk, hogy előmozdítsuk a zsinati határozatok és irány- mutatások gondos átültetését a gyakorlatba. Ezt éppen olyan okosan, mint amennyire buzdítóan kell tennünk, azzal a céllal, hogy mindenekelőtt megfelelő szellemi magatartás jöjjön létre. Mert elsősorban az emberek felfogásának kell a zsinathoz illeszkednie, hogy így irányvonalait átültethessük a gyakorlatba, és kidolgozzuk azt, ami a sorok között van, vagy más szóval benn- foglalóan található benne, tekintetbe véve a közben nyert tapasztalatot és az új körülményekből adódó követelményeket. Az a pont, amelyre különösen nagy gondot akarunk fordítani, az ekklezio- lógia. Újból kézbe kell vennünk a zsinat „Magna chartaiját, a „Lumen gentium“ dogmatikus konstitúciót, hogy megújult és még nagyobb buzgalommal szemléljük az Egyház természetét és feladatát, létmódját és tevékenységét. (A pápa itt utalt az Egyházra mint „az üdvösség egyetemes szentségére“ és igen erős hangsúllyal emelte ki a kollegialitást.) Ennyit a zsinatról. De az átvett hivatalunkhoz való hűség teljes terjedelmében kötelez . . . Meggyőződésünk, hogy ennek az egyedülálló hivatalnak mindig a szeretet forrásából kell táplálkoznia. Mert a szeretet a szükségképpeni felelet Jézus kérdésére: „Szeretsz engem?" Ezért szíves-örömest ismételjük Szt. Pál szavait: „Krisztus szeretete sürget minket“ (2Kor 5,14), mert azt akarjuk, hogy hivatalunk kezdettől fogva a szeretet szolgálata legyen, mindenben ezt tükrözze, ezt fejezze ki. A pápa elődeinek iskolájába kíván járni. Idézte VI. Pál szavait, aki 15 éves főpapsága lelkiismeretvizsgálataként nyugodtan állíthatta: „A hitet megtartottam“, és I. János Pál alakját, akiből „pápasága alig néhány napjában izzó, sót túláradó szeretet áradt ki a világba.“ Hangsúlyozta a hűséget Péter széke, a tanítóhivatal és az egyházi elöljárók iránt. A hűséghez tartozik továbbá az egyházi tekintélytől származó liturgikus szabályok pontos megtartása. El kell tehát utasítani azt a magatartást, amely önkényesen és hivatalos jóváhagyás nélkül vezet be újításokat, ugyanúgy a másikat is, amely nyakasan vonakodik elfogadni a szent szertartásokban törvényesen bevezetett és immár hozzájuk tartozó változásokat. Vonatkozik a hű5 65
