Szolgálat 40. (1978)

Tanulmányok - Gilbert Greshake: „Külső“ kegyelem

Nincs itt terünk kifejteni, milyen okok következtében került előtérbe már a virágzó patrisztika és még inkább a középkori teológia korában a bűn és kegyelem értelmezésében az Istennel való közvetlen kapcsolat. A bűn elsősorban az ember közvetlen, belső, testi szemmel láthatatlan Isten-kapcsolatát érintette, ugyanígy a kegyelemben való részesedést is belső, rejtett isteni erőnek értelmezték. Ma az ember akarva-akaratlan másképpen tapasztalja meg a bűnt: úgy, mint konkrét, valósággal látható romboló erőt saját életében, az emberiségben, a világban. A kegyelemtan sem mehet el e mellett a változott szemléletmód mellett, annál is kevésbé, mert — mint láttuk — ez a mai szemlélet szoros kapcsolatban áll a biblia tanításával.

Az üdvösség és megváltás olyan kegyelme, amely csakis az ember rejtett mélyét éri el, megpecsételi és megerősíti az Istennél rá váró túlvilági üdvösség reményében, de különben nem hatja át életének és a világnak fogható, adott helyzetét, világtól elvonatkozott, sőt „isten-telen“ kegyelem, mert nem felel meg „az emberek Istenének“. A világ az ilyen kegyelem melletti bizonykodást vagy immunizációnak tartja a világ megváltását illető elbizonytalanodás és fenyegető kétségbeesés ellen, vagy „Isten és a nyomor kiengesztelésének“. Az ilyen kegyelem „ópium“, mert kihagyja a kegyelem folyamatából a világ itt és most megtapasztalható bajait, így elidegeníti az embert való világától, és lefoglalja a rejtett túlvilágnak. Isten kegyelmének nem az ember benseje a kizárólagos helye, nem ugorja át az embervolt konkrét kiterjedését, hanem ezekben a dimenziókban, ezeken át árad ki, megragadja, teremtő erővel átalakítja őket.

Különösen világossá válik ez Jézus Krisztusban: Benne jelent meg a megtestesült, látható, „külső“ kegyelem. A leigázó uralom, végzetes önzés és hideg magányosság ördögi köre az ő életének szolgálatában, odaadásában, szere- tetében és a kereszthalál végső csúcsán széttört, és követésével mindenkinek megnyílt az emberi élet új lehetősége. Feltámadása — sok testvér elsejeként

— fölébresztette egy mindent magába foglaló remény erejét, amelynek semmi

— még a halál, a végső reménytelenség jele sem szab határt, (gy lesz Jézus Krisztus személye új, felszabadító szabadság, tökéletes „igen", föltétien szeretet és remény. Mindez vele lép be konkrét világunkba, hogy döntően rányomja bélyegét és átalakítsa.

Csak saját életünkbe kell tekintenünk és megkérdeznünk magunktól: mitől „változott meg“ a magunk és a mások élete, honnan kapott új távlatokat, hon- nét vett új irányt, mi által lett emberibb, teljesebb, szabadabb. Mindenki konkrét tapasztalatokat tud itt felsorolni: találkozások más emberekkel, közösségi befolyások (nevelés, család, barátság), meghatározott történelmi helyzetek kihívása, élmények emberekkel, könyvekkel, művészettel, természettel — de mindenekelőtt emberekkel kapcsolatban: szeretet, bizalom, megbocsátás, szíven találó szavak, és nem utolsó sorban mások meggyőzően,elénk élt életpéldája: mindez szabaddá tesz. Az ilyen élményekben konkréten fölvilégiik a ke20