Szolgálat 40. (1978)

Halottaink - P. Kollár Ferenc SJ (Confratres)

hét róla mondani, hogy kijárta a méhészkedés iskoláját. Elméletileg is képezte magát, szakemberek útmutatását is kikérte. Igazán mintaméhészetet alakított ki, amelytől csak akkor vált meg, mikor 1971-ben Bálványosról Balatonszemesre került plébánosnak.

Nem volt történész, de ismerte a történelmet, különösen a magyart. Jó történelmi érzékről és írói készségről tesz tanúságot Fonó község történetének megírásával. Ez ugyan kéziratban maradt, de aki olvassa, megítélheti, hogy írója e tárgyban sem „műkedvelő“, hanem „szakavatott.“

Nem volt bibliatudós, és mégis nagy szerepet vállalt az új bibliafordításban: az ószövetségi ún. bölcsességi irodalom hat könyvét fordította le. Az ehhez végzett előtanulmányok, sokoldalú nyelvtudása és nem utolsó sorban a magyar nyelv mesteri művelése eredményezte, hogy szinte költői formában tolmácsolta a szent szövegeket. Ennek különben megvolt már életében a műfordítói előzménye, amikor a nagy olasz kon- vertita író, Giovanni Papini művét, a „VI. Celesztin pápa leveleit“ tolmácsolta magyarul, nagy sikerrel.

Amint munkáiban a tökéletes megoldásra törekedett, ugyanez volt törekvése életének formálásában is. Vallotta: minden nagy feladat megoldásának kezdete a szilárd alapvetés. Szerénysége és igazi keresztény alázata volt az az alap, amelyre életét felépítette. Nemcsak evilági sorsának alakulása késztette erre, hanem tudatosan akart szerény és Krisztus szerint alázatos lenni.

Egész meleg, vonzó, baráti egyénisége ott sugárzik püspöktársa, Vajda József temetésén mondott búcsúztatójában. Alig két hét múlva őt is szólította az élet és halál Ura: agyvérzés következtében hunyt el júl. 28-án a székesfehérvári kórházban. Temetését Lékai bíborosprímás végezte, ő mondta a megindult hangú gyászbeszédet is.

Bevezetőben említett magyar kompletóriumát kis füzet alakjában nyomtatásban is megjelentette. A címlapon az Orante-kép látható, alatta az esti himnusz két sora: „Immár a nap leáldozott, — Teremtőnk, kérünk Tégedet!“ Vonatkoztassuk reá e kérést. Ferenc püspök atya földi életének napja leáldozott. Teremtőnk, kérünk Tégedet: ragyogjon föl neki „az örök fény napja, melynek nincs alkonya ..."

Volt káplánja

P. KOLLÁR FERENC SJ (1912—1978)

Gyertyaszentelő Boldogasszony napján született Pécsett, iparos családból. Édesanyja igazi „erős asszony“, hitére támaszkodva viselte el 1925-ben férje, majd később egy éven belül két felnőtt leánya elvesztését. Az otthon légkörére jellemző, hogy Károly bátyja is pap lett a ferenceseknél.

Az elemit és a Pius-gimnázium öt osztályát helyben végezte. Érzelgősség és túlzás nélkül magáévá tette, gyakorolta, amit tanáraitól hallott. Elsős korától napi áldozó. Amellett jó tanuló volt, de nem könyvmoly, hanem sokoldalú: szókészsége, zenei hajlama már ekkor megmutatkozott. Miután jelentkezett a rendbe, az érdi noviciátusba, majd azzal együtt Budapestre került jelöltnek. Kitűnt jó kedélyével, ugyanakkor már itt megmutatkozott erős hajlama a szociális kérdések iránt: munkáslelkigyakorlatot próbált összeállítani. 1929-től Kalocsán folytatta a gimnáziumot, közben 1929. júl. 31-én fogadalmat tett. A filozófiát és teológiát Szegeden végezte. 1935—37-ig Kalocsán kisegítő tanár, osztályfőnök, énekkarvezető. A diákok nagyon szerették, mert értük élt, sohasem volt fáradt, ideges vagy türelmetlen. 1937-ben néhány hétre a seckaui (Ausztria) bencés apátságban és Regensburgban járt. Főleg az egyházi zenét tanulmányozta, s ettől a stúdiumtól haláláig el nem szakadt. Több saját szerzeménye is volt. 1940. jún. 23-án szentelték pappá. Kezdettől lelkipásztor és apostol kívánt lenni. Élvezte és szerette az emberekkel való kapcsolatot, vonzódott az egyszerűekhez, ezért sokat és eredménye105