Szolgálat 39. (1978)
Könyvszemle - Csőgl János: Igehirdetésünk a szentmisében (Eke B. Antal)
„Képekben gazdag nyelvével felel a legnehezebb kérdésekre, amelyek felmerülnek az ember lelkében“ (14). „Az első rész szerzője kozmikus arányokkal dolgozik, és bőven emlegeti a vizeket" (62). „A zsidóknál nagyon elterjedt volt az eskü, s különbséget tettek az eskü szövege szerint, hogy melyik eskü kötelez és melyik nem" (1159). „A hithü zsidóság a régi naptárt követte, míg hivatalosan az új naptárt használták, innét adódik az evangéliumok közt az ellentét" (1159). Az utolsó idézet az utolsó vacsora időpontjára vonatkozik. Mile Anne Jaubert még 1957-ben felállított hipotézise szerint Jézus és tanítványai nem a hivatalos naptárt követték, hanem a Qumrán közösségét. Ezért lehetséges, hogy az utolsó vacsora húsvéti lakoma volt (szinoptikusok), és Jézus mégis a húsvéti bárányok leölésének idején halt meg a kereszten (Szent János). A kérdés mindmáig vitatott, bár Jaubert álláspontját sok más neves exegéta elfogadta. Ennek alapján azonban nem lehet állítani, hogy „a hithű zsidóság" más naptárt követett, mint a templomban működő papság, és a különbségtétel nemcsak hogy nem magyaráz, hanem összezavarja az olvasót, aki erről a hipotézisről valószínűleg úgysem értesült. Általában hibásnak tartjuk, ha egy bibiiakia-dás jegyzetei nem szorítkoznak történeti vagy exegetikus kérdésekre. Bármennyire is vonzó az a gondolat, hogy jegyzetek formájában a dogmatikus teológia fő tételeit vázlatosan összefoglaljuk, erre egy bibliában nincs se mód, se hely, se szükség. Itt kell kifejeznünk azt a reményt is, hogy a magyar protestáns biblia jegyzet nélkül való kiadása nem végleges. Ma már ismerünk nem egy protestáns bibliát, amely a jegyzetekben nem lát elvi akadályt. (Elég az „Oxford Annotated Bible‘‘-re gondolnunk, amely amerikai protestáns körökben rendkívül elterjedt.) 7) A fordítás mint kegyeiemközlő tett Végül legyen szabad felhívni a figyelmet a bibliafordítás kiváló méltóságára. Ahogy a bibliai könyvek szerzői sugafmazás hatása alatt Isten gondolatait, terveit és tetteit fejezték ki emberi módon, úgy a fordító is, folytatva ezt a működést, Isten gondolatát viszi el a maga kora és népe emberéhez. Maguk az apostolok is „műfordítók" voltak, amikor héber/arám gondolatkörben leélt és megértett élményanyagukat egy görög nyelven beszélő világnak elmondották. Ez a fordítási folyamat, amely az apostoli időben megkezdődött, azóta sem szakadt meg. A latin nyelvű középkor csak egy fázisa volt annak a hosszú (ki tudja, milyen hosszú) üdvösségtörténetnek, amelynek folyamán Isten szava el kell, hogy jusson minden néphez, minden kultúrához, mindenféle nyelvű és gondolkodású emberhez. Csőgl János: Igehirdetésünk a szentmisében. Homíliavázlatok. Szent István Társulat, Budapest 1977, 487 o. A lelkipásztorkodó papság bizonyára örömmel veszi kezébe Csőgl János új könyvét. Igen gyér a magyar homiletikai kiadványok száma, jóllehet a pap egyik fő feladata éppen az igehirdetés. Tunyaságra vezethet, ha a lelkipásztor teljesen „kész" anyagot talál. Csőgl munkájánál nem áll fen ez a veszély. Nem teszi fölöslegessé az egyéni kidolgozást, s mégis indításokat ad, irányokat mutat. 88
