Szolgálat 39. (1978)
Könyvszemle - Jegyzetek az új magyar bibliafordításokról (Farkasfalvy Dénes)
hogy az eredeti szöveg mennyire világos és szabatos, és mennyire felel meg a héber vagy görög próza esztétikai szabályainak. Márk evangéliumának csetlő- botló, darabosan egyszerű stílusa más fordítást kivan, mint Lukács hol szabatosan görög, hol a Hetvenes fordítás stílusát utánzó héberes fordulatai. Szent Pál leveleinek sikeres fordítása kell, hogy olyan szenvedélyes stílusú, nehéz és helyenként homályos olvasmány legyen, mint az eredeti. Itt nemcsak esztétikai vagy történeti szempontokról van szó. Szent Márk primitív darabossága, elfogulatlan és bájos közvetlensége egyben meggyőző tanúvallomás, mert életközelségbe hozza az olvasót az apostoli hithirdetéssel. Nézzünk egy példát arra, milyen hatást gyakorol egy ilyenfajta műfordítás. „S aztán a zsinagógából kijövet Simon és András házába mentek, Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa épp lázas betegen feküdt: azonnal szólnak neki felőle. És hozzá lépve, kezénél fogva felemelte. S azt elhagyta a láz, és szolgált nekik. Estefelé, amikor a nap lement, hozni kezdtek hozzá mindenféle beteget és megszállottat. És ott volt az egész falu összecsődülve az ajtóban. És meggyógyított sok beteget különféle bajokból, és sok ördögöt kiűzött. És nem hagyta az ördögöket beszélni, mert tudták, hogy kicsoda. És nagyon korán, még sötétben felkelt, és kiment egy elhagyott helyre, és ott imádkozni kezdett. És utána indultak Simon és társai, és megtalálták, és azt mondják neki, hogy „Mindenki téged keres". Azt mondja nekik: „Menjünk máshová a környező falvakba, hogy ott is prédikáljak, mert ezért jöttem." És járta a zsinagógáikat prédikálva egész Galileá- ban, és űzte az ördögöket" (Mk 1,29-39). Természetesen nem arról van szó, hogy ezt a szószerint fordított szöveget „példaképnek“ tekintsük, csak arra szolgál, hogy fölfedeztessük az eredetinek stilisztikai sajátosságait. A jelen és múlt idő szabálytalan keverése, a felesleges bőbeszédűség („estefelé, amikor a nap lement"), vagy túlzott tömörség („azt elhagyta a láz, és szolgált nekik“), az „és“-sel kezdődő mellérendelt mondatok sorozata, a félhomályban hagyott oksági összefüggések („nem hagyta az ördögöket beszélni, mert tudták, hogy kicsoda“) — csupa olyan stílusjegyek, amelyek az élőszavas közlést jellemzik, rossz íróra, de színes elbeszélőre és megbízható tanúra utalnak. Az ilyen sajátosságoknak a fordításban nem szabad eltűnniük. Az ilyen stílushibák felszámolása nem indokolt. 4) A műfordítói gond A dinamikus megfelelés és a szokványos vagy hagyományos műfordítás között nem egy elvi ellentét fedezhető fel. A műfordító, hacsak lehet, „sort sorral“ fordít, tehát mondategységenként fordítja a szöveget, sőt alapvető kifejezések vagy „műszavak“ esetében „szót szóval“. A dinamikus megfelelés elve éppen ezt a nyelvi-stilisztikai megfelelést rendeli alá az érzelmi-értelmi megfelelés követelményének. Gyakorlatilag azonban a két elv közötti megalkuvás a legmegfelelőbb. Másként a „dinamikus megfelelésre“ alapított fordítás könnyen parafrázissá válik, vagy a nyelvi egységek túlzott megőrzése szolgai fordításhoz vezet. A fordítás legnehezebb, egyéni ítéletet és ügyességet 85
