Szolgálat 39. (1978)

Eszmék és események - Papi jubileumok

Szunyogh Xavér Ferenc OSB, a magyar liturgikus mozgalom atyja, júl. 2-án a pesti józsefvárosi templomban mondta gyémántmiséjét és nagyhatású szent- beszédét. Fáradhatatlan tevékenységét mutatja, hogy eddig 28 000 szentmisét, 12 000 beszédet mondott az ország 400 templomában. Aranymisék Kovács József martonosi (Jugoszlávia) plébános ápr. 15-én. 1949 óta működik plébániáján. A Püspök Atya is jelen volt, és pápai áldást osztott. Oláh Kornél ny. hajdúdorogi parochus jún. 25-én Nyírcsaholyban. Hárosi Antal, Nádas Zoltán, Száva János, Vizsy Pál, Werner Alajos, a Központi Szeminárium 1928-ban végzett növendékei, jún. 29-én az Egyetemi templom­ban koncelebráltak. Dr. Werner Alajos előtte jún. 21-én mondotta jubileumi miséjét a máriaremetei kegytemplomban, ahol működik, ünnepi szónoka Szé­kely László volt. P. Polgár András SJ Budapesten júl. 31-én. Farkas József c. prépost, Melke Lajos esperes és Nádasi Sándor c. apát a pécsi Jézus Szíve templomban. Cserháti püspök vezette őket oltárhoz. + A nagyváradi püspökség 900 éves jubileuma. Régi szentszéki engedély alapján Nagyváradon Szent László ünnepét a húsvét utáni IV. vasárnapon szok­ták megtartani. Az idén ez ápr. 23-ára esett. Most különös kegyelettel ünnepel­ték, mert 900 éve, hogy Szent László kérésére a Szentatya Nagyváradot enge­délyezte az egyházmegye székhelyének. László a várban építtetett nagyon szép négy tornyos templomot. Oda is temették. Sajnos a háborús idők vihará­ban minden elpusztult. A szép ünnepre zsúfolásig megtelt a székesegyház, külföldi vendégek is részt vettek. A szentmisét Dr. Hosszú László provikárius celebrálta. Szent­beszédet Zöldy Endre kanonok, székesegyházi plébános mondott. Az ünnepség Szent László-ereklyecsókolással végződött. Még megérte az ünnepséget Dr. Hárta Juliu g. kát. püspök, aki több, mint 25 éve volt felszentelt püspök. Nagyon komoly, hűséges és mindig derűs lélek volt. Júl. 1-én temették. „Egy szentünkkel több van a mennyországban" — írják a váradiak. Dr. Hosszú László temette nagy segédlettel, latin nyelvű szertar­tással és román beszéddel. Végül elmondták közösen a Hiszekegyet, ezzel is kiemelve az „unam, sanctam, catholicam et apostolicam Ecclesiam". A jubileumi év keretében a város hívei az Űrnapját is különös fénnyel ün­nepelték. Bár körmenet helyett csak a négy mellékoltárhoz vonultak, de igen nagy számban vettek részt, a felnőttek mellett sok gyermek és fiatal is. A celebráns (Dr. Hosszú László) záróbeszédében beszélt is a gyermekek isteni Barátjáról, az Úr Jézusról, aki nagyon szerette őket már földi életében is, sőt legnagyobb csodáit, halottfeltámasztásait is többnyire fiatalokon vitte végbe. Marosi László 80

Next

/
Thumbnails
Contents