Szolgálat 39. (1978)

Eszmék és események - A nyelvek adománya (Jálics Ferenc)

ESZMÉK ÉS ESEMÉNYEK A NYELVEK ADOMÁNYA 1. Negyven évvel ezelőtt a hittanban azt tanultam, hogy a hitben az eszünk­kel elfogadjuk az Isten által kinyilatkoztatott igazságokat. Mikor a teológiára érkeztem, kiegészítették azzal, hogy a hit személyes viszony Krisztussal. Na­gyon tetszett a különbség, mert sokkal inkább kifejezte tapasztalataimat. A ka­rizmatikus mozgalom megint határozottan új fényt vetett számomra a hitre. Mindig hallottam, hogy a keresztségben az egész Szentháromság — tehát a Szentlélek is — az új keresztény szívébe száll, és benne üti fel lakását. De amikor megkérdeztem, hogy ezt hogy lehet látni, azt válaszolták, hogy ez a megszentelő kegyelem, és hogy nem látni, hanem hinni kell. Jézusnak Tamás apostolhoz intézett szavait is hozzátették: boldogok, akik látatlanban is hisznek. A karizmatikus mozgalom hívei meg vannak győződve, hogy a Szentlélek eljövetelének nyomai vannak. De még mennyire! Csőstül hozza adományait. Ma is úgy érkezik, mint az első pünkösdön. Új életet öntött az apostoli közös­ségbe. A félénken bezárkózott apostolok kinyitották az ablakokat és az ajtókat, nyakukba vették a várost, tanúságot tettek a Jeruzsálemben összecsődült nép közt, nyelveken beszéltek és gyógyítottak. Sokakban azt a benyomást keltette a látvány, hogy ezek a jó emberek korán reggel felöntöttek a garatra. Csak azt nem lehetett mondani, hogy a Lélek eljövetele nyomot nem hagyó esemény volt. A karizmatikusok hiszik, hogy a Lélek ma is adományaival jön. Jövetele tapasztalati élmények forrása, amelyek még jobban növelik a hitet. A Szentírás gyakran hangoztatja, hogy ha valamit hittel kérünk, megkapjuk. E szövegeket úgy magyarázták, hogy az Isten akkor teljesíti imánkat, amikor az javunkra válik. Amikor nem, akkor mást ad helyette. Helyesnek és jónak tűnt fel előttem ez az álláspont. Ha viszont más oldalról vizsgáltam a dolgot, úgy gondoltam: „Na, elegánsan kibújtak a hit követelménye alól.“ így már tu­lajdonképpen nem is kell hinni az imameghalígatásiban. Mindig hozzágondol­hatjuk, hogy nem vált volna javunkra. Gondolom, sokan nem is tudják, mit je­lent hittel kérni. A karizmatikusok csodálatos meggyőződéssel hisznek az ima meghallgatásában. Szüntelenül tapasztalják, és tanúságot tesznek róla. Könyör­géseikre sok gyógyulás is bekövetkezik. Ezt magam is láttam. 2. Most csak a nyelvek adományáról akarok beszélni. Elvégeztem, sőt még tanítottam is a teológiát, de arról sejtelmem sem volt, hogy a nyelvek ado­mánya létezik. A Szentírást tűrhetően ismertem. Mestereim mind azt tanítot­ták, hogy a nyelvek adománya az Egyház első éveit kísérő jelenség, amelyre később már nem volt szükség. Elmaradásuk természetes folyamat volt. Milyen gyenge hitük lehetett az apostoloknak és az első keresztényeknek — gondol­59

Next

/
Thumbnails
Contents