Szolgálat 38. (1978)
Eszmék és események - Egy nagy magyar népmisszionárius: Csepellényi György
tösök is általáztak“. Mikor rendtársai figyelmeztették, hogy árt az egészségének, azt felelte: így kell hirdetni a megfeszített Krisztust. Egyébként kedves, szelíd, mosolygós ember volt. A hívek örömmel gyóntak nála. 1660-ban a mániavölgyi búcsújáró hely kolostorának alperjele lett, egyben újoncmester is. így a rendi fiatalság is vezetése alá került. Elsősorban példájával tanította őket. Hivatali idejének lejártával megint a prédikálást folytatta. Azután jelöltsége helyére, Elefántra helyezték alperjelnek. Itt érte X. Kelemen pápa intézkedése az apostoli missziókról: a pápa engedélyezte, hogy pálos szerzeteseket is kiküldhessenek ilyen működésre. Külön elöljárót 4s rendeltek föléjük, az ún. prefektust. A jezsuitákkal karöltve főleg az északi országrészben végeztek eredményes munkát. A rend 1672-ben legképzettebb és legbuzgóbb tagjait küldte ki a katolikus papokban szegény vidékekre: Csepellényi, Dubniczki Gergely, Ladányi László, Lányi László, Sütő Lőrinc, Szörényi Ágoston, Török Márton volt a névsor. így került György Füzér község elárvult plébániájára. Innen az egész környéket pasztorálhatta. Füzér várának csodálatos romjai ma is állnak egy festőién magányos helyen, de a gótikus kápolna karcsú pillérei és csúcsíves ablakkeretei már összeomlással fenyegetnek. 1674-ben azonban még eleven élet volt a várban, s parancsnoka váltig kérlelte az atyát, költözzön fel hozzá, ott biztonságban van, míg lent a falu s a plébánia teljesen védtelen. De „midőn néha ama magas hegyen lévő füzéri várban apostoli szolgálattétel után felment ;is, soha arra nem kényszeríthették a várbeliek, hogy éjszakára ottan maradna, mert eltökélte magában, hogy . . . neki a maga híveinek vigyázá- sára, lelki oltalmazására otthon a nyáj között kellessen hálni.“ „Elkezdvén a prédikálást — folytatja az életrajz —, nemcsak otthon a városon, de a szomszéd helységekben is hirdette az igaz hitnek valóságát . . . valameddig még többnek is megnyerésére módot és alkalmatosságot látott.“ Meg is volt az eredménye működésének. Mert „nincsen a kegyelmes Istennek malasztja után, mi a hallgatóknak szíveit hathatósabban ösztönözné s indítaná a megtérésre, mint az Isten igéjét szorgalmatos igazsággal hirdető prédikátornak tulajdon maga szavaival megegyező élete. Mert látván a hallgatók ennek szent életét, hallván tanításának tisztaságát, kívánatos, tetszetős lészen előttük igazsága.“ Ellenségei persze másképpen fogalmaztak: „Nem megérdemli-e a halált ez, mivel már hét kálvinista falut pápista pogányságra térített?“ 1674-ben húsvét — csaknem pontosan úgy, mint az idén — március 25-ére esett. Ilyenkor szoktak a katonák is tisztjeikkel együtt a füzéri várból a húsvéti gyónáshoz és szentáldozáshoz járulni. Ezt az alkalmat szemelték ki ellenségei: húsvét másnapján behatoltak a plébániára, rabszíjra fűzték, és magukkal hurcolták. Kerek hatvan napig hurcolták ide-oda, olyan kínzások között, amelyeket még a kor nyers szelleme sem, csak a teljesen elvakult gyűlölet magyaráz. Ruháját letépték, napokon át meztelenül kellett járnia, ami igen keservesen 5 65
