Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Hets Aurelián: Fáy Dávid indián misszionárius

„Hús dolgában bővelkedik az ország, de kenyér és bor nem találtatik. Hanem kenyér helyett vagyon valami gyökér, melyet az idevaló nép mandioká- nak, a luzitánusok pedig .farinha de pau‘-nak, azaz falisztnek neveznek. Ez olyanforma gyökér, mint a retek vagy a bokros karórépa, belül fehér, kívül fekete.“ Ha e leírás alapján édesanyjáéknak nem is lehetett valódi elképzelésük a brazil mandióka igen kiadós, bokros gyökeréről, lisztté való feldolgozásának nehéz módját kielégítően írja le annak is, aki már ezt személyesen is láthatta. Leírja az amerikai burgonya használhatóságát, de veszélyességét is. „Én ugyan nem eszem, hanem úgy mondván csak kóstolgatom . . . Vagyon ugyan még egy kevés száraz kenyerem a hajóbul, de azt csak konfekt helyett eszem, mikor már derekasan éhezem ..." Hamarosan elérkezett az idő, mikor már ez a száraz kenyér sem maradt meg. „Ha pénzecském lett volna, vagy két hordó makarónit, vagy búzalisztet vettem volna ... de ennek egyéb orvossága már nincs, hanem a békességes tűrés . . . “ Rögtön megtanulta, hogy a misszionárius élete lemondás. Még arról is le kell mondania, hogy a rengeteg madár között az európaiakhoz hasonlót is fel tudjon fedezni, kivéve a baglyot. A növényvilág tanulmányozása közepette sajnálattal állapítja meg, hogy nem hozott magával európai veteménymagot. — Kár, hogy nem maradt ránk több levele, elöljáróinak küldött jelentése. A gyorsan meginduló munka, a lázas tevékenység, a hajók ritka indulása, a partvidéktől való elszakadás, majd a börtönélet kegyetlensége akadályozta meg, hogy saját leírásában is még többet megtudjunk életkörülményeiről.

Pár napi pihenés és pár hetes előtanulmányok után már augusztus elején meg is kapta első beosztását: Sao Luizt, a jelenlegi helyi fővárost (a tengerről nézve jobboldalt) a szárazföldtől elválasztó Szent Márk-öböl partján fekvő, aránylag új alapítású (1719) Tapuitapera4 indián telepre. Ma Alcanta- rának hívják a történelmi nevezetességű kis városkát. Számunkra azért is emlékezetes, mert itt működött évtizedeken keresztül a most Sao Luiz-ban élő Msgr. Papp László, aki néhány magyar szeminaristával (a Minas Gerais államban plébánoskodó Vigh Józseffel stb.) együtt majdnem 40 évvel ezelőtt a Sao Luiiz-ii főszemináriumban készült a papi pályára.

A maranhaoi egyházmegyét (még mint a lisszaboni pátriárkának alávetett püspökséget) a Magyarországnak a törököktől való felszabadításán annyit fáradozó XI. Ince pápa szakította ki az első brazil salvadori püspökség területéből 1677-ben. Alcantara ma már nem tartozik Sao Luiz-hoz, hanem a pinheirosi preiaturához, ahol pedig később P. Fáy dolgozott, az ma a vianai egyházmegye területének felel meg. Óriási területekre kell gondolnunk, ha brazíliai működésének határait akarnánk körülírni. Még századunkban is ilyenek voltak az Acreban működő P. Furák Tibor szervita missziós plébániájának határai.

Óriás volt a bejárandó terület, de a lakosság száma kicsi. Még ma is az ország egyik legritkábban lakott területéről van szó. Az indiánok számát sem a felfedezéskor, sem napjainkban, sem Fáy idejében nem lehet megállapítani. Egész törzsek pusztultak ki azokon a területeken is. Elsősorban a különböző

4

49