Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Hets Aurelián: Fáy Dávid indián misszionárius

fedezések emlékére építettek. P. Fáy leírja, hogy a király jelenlétében a provinciális őt nevezte ki a misszionáriusok főnökévé az utazás alatt. Az ő hajójának „Divina Providencia“ volt a neve. A nyílt tengerre való kiérés előtt a hajók még nyolc ágyúlövéssel üdvözölték Szent Julianus várát, amit az hét lövéssel viszonzott. Ki gondolhatott akkor arra, hogy pár év múlva éppen ennek a várnak a börtöne lesz többüknek lakóhelye, magának Fáynak sírja is? Pedig azzal búcsúzott: „Lisszabontól és egész Európától búcsút vettünk. Szerencséltesse az Úristen mindenekben maga szentakarattya szerint örökké!“

Útjuk veszélyeit, nehézségeit írja le a továbbiakban. Rögtön tengeri betegek lettek. Fáy különben is nemcsak a tüdejével küszködött mindig, hanem gyomrával is. Már az úton is érezte és a missziókban is sokszor tapasztalta, mennyire kell vigyáznia étellel-itallal. Hamar elfogyott a magukkal hozott ezer citrom és narancs. Bort csak Antal, János és László testvérei névnapján ivott az egészségükre. Gondolatai akkor még bizonyára többet jártak az elhagyott hazaiak között, mint a rájuk váró ismeretlenben. Élete végéig megmaradt benne a családjához való ragaszkodás és szeretet, kezdve a szülőkön és testvérein egészen az első levélben emlegetett „aprószentekig", vagyis a kis unokatestvérekig. Hazája szeretetét is megőrizte és vitte magával mindenfelé. Lisszabonban sokat beszél minden érdeklődőnek Magyarországról, amelyről nagyon keveset tudnak, és „olyan szomorúan nevetséges kérdéseket tudnak feltenni tudatlanságukban.“

A hajókaraván 46 napig tartó tengeri út után júl. 16-án érkezett meg Ma- ranhaoba, ahová a nem portugál származású missziósokat irányították. Nagy Te Deum-mal zárták a napot a hajón. Harmadnap már ki is szálihattak a 150 évvel azelőtt a franciáktól alapított Sao Luiz-ba, amit Fáy egyszerűen a tartomány nevén Maranhaonak nevez. Az egész kollégium kivonult fogadásukra, ünnepélyes körmenettel vonultak a kikötőtől a templomi hálaadásra. P. Fáy itt azért imádkozott, hogy az új világban „lehessen az Úrnak törékeny edénye neve dicsőségének hordozására“. A hálaadás mellett újra könyörgött édesanyja megtéréséért, és minden szándékát erre a célra ajánlotta fel. Könyörgését az Úr már akkor meghallgatta.

A levél ezután áttér az új országgal való első kapcsolatainak leírására. Első étkezésükkel kapcsolatban elmondja, milyen sok és „ízletes amerikai gyümölcsökkel és nektárra emlékeztető itallal ismerkedtek meg az európaiak“. Amilyen nagy vágyakozással igyekezett ő erre a tájra, ugyanúgy szeretne most az ő kedves édesanyjának is sokat mesélni a vidékről. Ezért leírja mindazt, amit a már itt töltött két hónap alatt látott és hallott. Maranhao szigetét nagyon szépnek találja, nem túlságos nagynak a várossal és 4—5 faluval. A városban portugálok laknak és afrikai rabszolgák. Leírja ezek helyzetét. Külön részletezi az indiánok viszonyait, szabadságjogait, a jezsuitákhoz való kapcsolatait. Előre megérezte, mi lesz élete főproblémája az indiánok között. „A falvakban csak indiánok laknak, de ennek a szigetnek,indiánjai már mind keresztények. De van igen sok pogány indián az erdőkben."

48