Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Hets Aurelián: Fáy Dávid indián misszionárius

Többszöri kérelmét utasította vissza a rendi vezetőség Rómából, már csak azért is, mert az osztrák—magyar provinciának nem voltak missziós területei a tengeren túl, de főképp gyenge fizikumára való hivatkozással. P. Retz Ferenc római generálisnak nem tetszettek missziós tervei, tudván tudományos és tanári képességéről és nemesi származásáról, amely az otthoni, különösen a felvidéki körökben szép eredménnyel biztatott. Először is kitörölték a nevét abból a névsorból, amelyet a paraguayi provincia prokurátora, Orosz László állított össze. Másik két levelére is nemleges választ kapott. Közben a harmadik próbaévre Besztercebányára helyezték át, majd a kassai főiskola katedrájára került mint a héber és káld nyelv tanára. A mindig szerény és eredményeivel sohasem dicsekvő szerzetes kissé kellemetlenül érezte sokszor magát volt tanárai sorában, mikor a bölcseleti és hittudományi nyilvános vitatkozásokon is szerepet kellett vállalnia. A tanításon kívül még a tábori lelkész tisztét is betöltötte, és mindenfelé prédikációkat, lelkigyakorlatokat, nagyböjti beszédeket és előadásokat tartott. Katonai kórházak, börtönök és a gyóntatószék is várták szolgálatait. Sokoldalú tevékenysége is mutatja szellemi és lelki rátermettségét és munkaszeretetét.

Végre 1752. máj. 13-án mégis megérkezett a generális levele, amelyben megengedi Fáynak, hogy tengeren túli misszióba mehessen. P. Kaylinget rendelték melléje. Még abban a hónapban elindultak Kassáról, nem is tudva még, melyik misszióba mennek. Kayling nagy részletességgel írja le az emődi kastélyban összegyűlt nagy családtól való megható búcsúzást. Útjuk az akkori viszonyokhoz képest is viszontagságos volt, Budán, Velencén keresztül Genováig, ahonnan egy igen veszélyes, rozoga hajón megtett tengeri út után jutottak Lisszabonba, a tengeren túli missziókba menők indulási helyére. Sokáig kellett várniuk hajóra. Hosszú beszámolót írt onnan édesanyjának.3 Részletesen leírja útjukat, a veszélyeket, a Gondviselés jóságát, a portugál fővárost és kikötőjét, „melyhez hasonló nagyságú nincs Európában“. Nem tetszett neki a városban a sok piszok. Megtanult portugálul. Brazíliáról már sokat hallott és tanult. Elmondja anyjának, mi vár rájuk az új országban. Ebben a szép írású levélben annak az érzésének is kifejezést ad, hogy a földi életben nem látja többet édesanyját, aki még az útra is ellátta pénzzel és gondoskodásának jeleivel. Valóban Brazíliában megkapta két rendtársa levelét: értesítik az örvendetes eseményről, hogy édesanyja katolikus lett, és egyben haláláról is. Egyikük azt írja, hogy egy titkot akar elárulni neki: édesanyja léleikben már jóval halála előtt katolikus volt.

Lisszabonból való bonyolult elindulásukról és a tengeri út nehézségeiről legjobb forrás magának Fáynak a levele. Maranhaoba való megérkezésük után írta, még magán viseli a tengeri út fáradalmait. Negyven hajó indult el 1753 jón. 1-én a régi portugál felfedezők: Vasco da Gama és Pedro Alvarez Cabral indulásához sokban hasonló szertartások mellett. A búcsúzás utáni nap a király és udvartartása még egyszer kilovagolt a Tajo folyó torkolatához közel fekvő belémi emlékkápolnához (most toronyhoz), amelyet a nagy portugál fel47