Szolgálat 38. (1978)
Tanulmányok - Béky Gellért: A keresztény részvétele a világmisszióban
re, amiket a pogányság, a hitetlenség, az ateizmus állandóan felé szegez az élet értelméről, a mindenség céljáról, az üdvösségről, Istenről. Nyilvánvaló azonban az is: az ilyen értelemben vett misszió nem szorítkozik a kifejezetten „missziókénak nevezett területekre vagy népekre. Az ún. keresztény országokban is megtaláljuk bőven a missziós tevékenység nagy alkalmait. A tizenharmadik apostol Isten azt akarja, hogy „minden ember üdvözöljön és eljusson az igazság ismeretére" (1Tim 2,4). Istennek ez az üdvözítő akarata először — hogy a Szentírás nyelvén fejezzük ki magunkat — az „angyalok közvetítésével", az angyalok „szolgálata révén" meg a próféták által valósult meg (Csel 7,53; Gál 3,19; Zsid 2,2). A tetőpont Jézus Krisztus volt. Krisztus óta pedig maga a Szentlélek hirdeti a nagy titkot: „a pogányok is Krisztus Jézusban társörökösök, egy testhez tartoznak, és az evangélium által az ígéret részesei" (Ef 3,6). Erről kell tehát a „kellő időben" (1Tim 2,7) tanúságot tennie az Egyháznak az egész világon a hivők által! Ma sokat írnak és beszélnek a hivők általános papságáról (1Pét 2,9; vö. Kiv 19,5-6; Jel 1,6), de csak kevesen terjesztik ki ezt a megtisztelő címet és jogot a missziós öntudatra és felelősségre. Ugyancsak divat napjainkban minden egyes keresztény apostoli hivatásáról, sőt elkötelezettségéről értekezni: a keresztség révén minden keresztény hivő, férfi és nő, fiatal és öreg valódi apostol kell, hogy legyen, ha igényt akar tartani a keresztény névre. Vagyis szüntelenül hirdetnünk kell szóval és példánkkal „annak dicsőségét, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott meg bennünket" (1 Pét 2,9). Jézusnak tizenkét apostola volt. A tizenharmadik mi vagyunk, megkeresztelt hívek! Kivétel nélkül. Korunk egyre mélyebben, komolyabban éli át a közös felelősség tudatát az emberiség haladását, művelődését, békéjét, a társadalmi igazságosságot stb. illetően. Ez kétségtelenül az emberiesedés, a haladás egyik legbiztatóbb jele a történelemben. Senki sem lehet közömbös az emberiség „földi üdvössége" iránt. Mindenkinek ki kell vennie a részét (kinek-kinek a maga képessége, lehetősége és hivatása szerint) az egyre nagyobb békesség, egyre mélyebb igazságosság és a valódi boldogság munkálásából. Ha ez igaz, akkor az örök üdvösség munkáiásának kérdésével szemben sem lehetünk közömbösek. Legalább is a keresztény nem maradhat veszteg, nem helyezkedhetik semleges álláspontra addig, míg csak egy ember is lesz a földön, aki még nem ismeri az igazi Atyát, aki a maga erejéből képtelen rátalálni az Útra. Mert nemcsak gazdasági-társadalmi téren vannak még ma is elmaradott országok és népek a világon. Az ún. „harmadik világ“ riasztó valóság a lélek birodalmában is! S míg létezik ilyen „harmadik világ“ a lelkekben, az üdvösség 40
