Szolgálat 38. (1978)
Tanulmányok - Béky Gellért: A keresztény részvétele a világmisszióban
terén (s ki merné jó lelkiismerettel állítani, hogy nincs ilyen probléma), addig égető szükség lesz a missziókra és misszionáriusokra is, sőt minden épkézláb keresztény emberre. Érthetetlen tehát azok érvelése, akik holmi lélektani, történelmi, vagy ami még rosszabb, furcsa teológiai érvekkel próbálják igazolni a misszióktól való távolmaradásukat, vagy maguknak a misszióknak feladását! Ha Isten csakugyan azt akarja, hogy „minden ember" üdvözöljön és az igazság ismeretére eljusson, s ugyanakkor a csodák nincsenek (amint régen sem voltak) napirenden az üdvösségre való rátalálásban — sőt nem egyszer éppen az ellenkezőnek vagyunk a tanúi —, akkor csak egy módját tudjuk elképzelni az isteni üdvözítő akarat tényleges megvalósulásának: minden egyes keresztény hivő nagylelkű, gyakorlati közreműködését a missziós munkában! Ha csak a papokra, a missziós személyzetre hárítjuk a világ megtérésének felelősségét, szám- tanilag holtbiztosra vehetjük, hogy a missziók sohasem fogják elérni az emberiség összességét. Legfeljebb ha egy részével, a kisebbik részével sikerül majd nekik úgy-ahogy kapcsolatba lépni. Ha eddig jobbára a misszionáriusokra és a missziós nővérekre nehezedett ez a nemes és sürgető munka az Egyházban, akkor ezután minden egyes keresztény hívőnek, aki megkapta a Szentlélek pecsétjét a keresztségben meg a bérmálásban, apostolnak, misszionáriusnak kell lennie ott, ahová az isteni gondviselés állította. A következőkben néhány gyakorlati példával szeretnénk megvilágítani, hogyan voltak már a múltban is szép számmal, s hogyan lehetnek napjainkban is öntudatos keresztények igazán misszionáriusok az üdvösség szolgálatában. „Széles és sokat ígérő kapu“ (1Kor 16,9) Az Apostolok cselekedeteiben sok olyan eset van följegyezve, ahol az egyszerű hívek segítik az apostolokat az evangélium terjesztésében. Legmarkánsabb példa talán a Rómából kiűzött fiatal zsidó házaspár, Aquila és Priscilla esete. Szent Pál Korintusban találkozott velük, és igen nagy hasznukat vette missziós útjain. Efezusban pl. ők veszik magukhoz az ékesszólásáról és az írásokban való jártasságáról híres Apollót is, egy alexandriai zsidót. Otthon aztán „behatóbban elmagyarázták neki az Isten tanítását" (Csel 18,2.24.26). Ugyan hány magyar katolikus hivő lenne ma képes valamelyik művelt honfitársának „behatóbban" elmagyarázni az Isten tanítását? Az ősegyházból sok följegyzés tanúskodik arról, hogyan terjesztették a hitet, Krisztus tanítását környezetükben a világi hívek: filozófusok, egyszerű kézművesek, cselédlányok, sőt még a keresztény rabszolgák is! Az egyik legrégibb keresztény országban, Georgiában, egy rabszolgalány indítja el a megtérés folyamatát. Sikerült neki ui. odaadó ápolásával és imádságával meggyógyítani az ország királynőjét. Jutalmul azt kérte tőle, legyen 41
