Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Béky Gellért: A keresztény részvétele a világmisszióban

A missziós területek lakossága éppúgy érző, szenvedő, örvendező, kereső meg bűnös emberekből tevődik össze, mint akárhol másutt a világon. S nem egyszer — ez sokaknak talán meglepetésként hangzik — a misszionárius magas színvonalú kultúrával, nemes erkölcsi világképpel találja magát szemben. Sőt nem kevésszer tették már a hithirdetók azt a fölfedezést (hol csodálkozó döbbenettel, hol meg vegyes érzelmekkel), hogy az úgynevezett misszióban még mélyebb, hihetőbb, vonzóbb szellemi—erkölcsi erők dolgoznak az emberek lelkében, mint az elkereszténytelenedett, elvilágiasodott keresztény országokban.

Egy szóval, a misszió ma mindenekelőtt találkozás: évszázados, sőt évezredes kultúrák, vallások, világnézetek történelmi találkozása, egy igazi nagy szembesítés. S éppen ezért önmagunkba szállással, lelkiismeretvizsgálattal kell kezdődnie. Alázatosan be kell ismernünk fogyatékosságainkat, elégtelenségünket a nagy feladattal szemben.

Kevés helyen kell ma már a „semmiből“ elkezdeni a misszionáriusnak a keresztény világkép megteremtését. Ázsiában csak úgy, mint Afrikában „nagyszámú népe lakik már az Istennek“ (vö. Csel 18,10), akik ismeretlenül is szolgálják már Istent, keresik a maguk módján a Megváltót. Az isteneknek bemutatott áldozatokban, a Buddhához felszálló könyörgésekben, vagy csak úgy az ég felé kiterjesztett kezek által nem egyszer mintha maga Krisztus kérné a már otthonra találtaktól, a kiválasztottaktól: „jöjj át hozzánk is, és segíts rajtunk!“ (Csel 16,9) Számtalan becsületes, „szent pogány“ (Daniel-Rops kifejezése) egész élete nem egyéb, mint egy szűnni nem akaró „Rorate coeli de- super“, „harmatozzatok egek onnan felül, és a felhők essék az igazat!“ (Iz 45,8) néma imádsága.

Igaza volt János pápának: az igazi misszió csak most kezdődik el igazán. Ami eddig volt, csupán egyes csoportok többé-kevésbé sikerült vállalkozása, hősies (vagy nem egyszer kétes indítóokú) kísérletezése, avagy színes romantika volt csupán.

De ha mindez igaz, akkor a misszió ezután nem lehet már magánügy. Nem lehet kibújni alóla azzal, hogy a misszionáriusokra, missziós szervezetekre hárítjuk az egész felelősséget. Mostantól kezdve minden „jóakaratú“ keresztény férfi és nő misszionárius kell, hogy legyen. Minden egyes kereszténynek állandóan készen kell állnia a nem keresztényekkel, a hitetlenekkel, a po- gányokkal való őszinte, tárgyilagos, nyílt találkozásra, valamint arra, hogy bárhol, bármikor megfeleljen mindenkinek, aki Istenbe vetett hitéről vagy keresztény reménységéről kérdőre vonja őt. Persze szerényen, tisztességtudóan, jó lelkiismerettel kell ezt tennie (vö. 1Pét 3,15-16).

Mert a misszió legfontosabb s talán legkényesebb, de egyúttal legígéretesebb pillanata manapság éppen ennek a keresztény hitvallásra való állandó készenlétnek a nagy pillanata. A szüntelen szembesítés, a megfelelni akarás és tudás. Csak az az igazi keresztény, aki bármikor, bárhol, akármilyen körülmények között meg tud és meg is akar felelni a hozzá intézett nagy kérdések39