Szolgálat 38. (1978)
Tanulmányok - Medvigy Mihály: A licenciátus-intézmény mai szemmel
vagy felkelések esetén felakasztotta őket. Érthető tehát, hogy a Szentszék hasztalan nógatta a magyar katolikus püspököket, hogy települjenek át hódoltsági egyházmegyéikbe. Királyaink sem tűrték volna vélt püspökkinevező joguk csorbítását. Bár a feltételes múlt idő tárgyalása nem tartozik a történettudomány körébe, biztosra vehetjük, hogy a török viszonyokhoz alkalmazkodni képes főpapság esetén jelentősei enyhült volna a paphiány, — de persze számos vértanút ( a keleti egyház szóhasználata szerint „neo-mártírt“) is tisztelhetnénk a hódoltsági idő püspökeinek sorában. Az óriási paphiányt, kiváltképp kezdetben, még csak súlyosbította a katolikusok szórvány-helyzete. A XVI. század utolsó évtizedeiben, Verancsics Csanádi püspök egykorú becslése szerint a lakosságnak már csak egy ezreléke voit katolikus a királyi Magyarországon, Erdélyben és a hódoltsági területen egybevéve. — Ez híven tükrözi — nem ugyan a valóságot, hanem azt, ahogy akkoriban felelős helyen látni vélték a valóságot. Ez is történelem a javából. Kolozsvárt 1579-ben, amikor a jezsuiták végre-valahára ideiglenesen megtelepedhettek, már egyetlen katolikus pap sem volt. A hívek ugyanekkor nagyon is óhajtották az Egyház szolgálatait. Antonio Possevino jezsuita atya, aki mint pápai követ ekkortájt, a Báthoryak idején, vagyis katolikus szempontból viszonylag szerencsés években utazhatta be Erdélyt, így ír XIII. Gergely pápának: „A szomszédságban van továbbá, de már török uralom alatt, Temesvár, Belgrád és Bosznia. Onnét is szép számban jönnek a katolikusok, hogy akár csak egyetlen misét találjanak, vagy hogy feláldozást nyerhessenek, noha ez hosszú útjukba kerül, és elég gyakran az életük kockáztatásával jár. Magában Váradon kétezernél több katolikus van. Összefut hozzájuk a szomszéd területekről és török földről, Gyuláról még négy-ötezer ember. De ennek a városnak nincs katolikus igehirdetóje. Egy szegény idegen pap mondja nekik a misét.“ A középkor csak a főiskolát végző, magasabb állásokra pályázó, ösztöndíj- számba menő javadalmakat élvező klérust nevelte kollégiumokban. A szemináriumi papnevelést az 1563-ban zárult tnienti zsinat rendelte el, és csaknem egy évszázadba került, míg a rendelkezésből nálunk számottevő valóság lett. A nép leendő papjai a középkor végén is a plébánosok oldalánál inaskodva szerezték szakmai ismereteiket, és egy eléggé szerény követelményű vizsga után részesültek a felszentelésben. Ám a török alatt rengeteg plébánia szűnt meg: egyszerűen azért, mert a falvak lakossága bemenekült a fosztogató katonaság elől nagyobb biztonságot nyújtó városokba. A királyi Magyarországon vagy Erdélyben a protestánssá lett földesurak saját hitükön lévő lelkipásztorokat küldtek a plébániákra birtokaikon. A helyzet csak Pázmány Péter érsekprímás működésének végeztével (t 1637) változott meg. Ettől fogva lett a katolikus vallás újból döntő tényezővé a királyi Magyarországon. Ám a fordulat a hódoltsági területen is megmutatkozott. A Belgrádból Kecskemétre látogató ferences püspök 1649-ben ezer katolikust talált a protestáns többségű városban: Jászberényben viszont, ahol 1300 katolikusból 593, bérmálkozott, protestáns alig volt már. 34
