Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Evangelizálás a fejlődő népeknél (Szerkesztőség)

rizskalászokkal voltak feldíszítve. Utánuk a nővérek vonultak. Az indiai liturgia szerint felajánláskor mi vittük a szent áldozathoz való adományokat: olajat, kenyeret, bort, virágot, gyümölcsöt, vizet. Én vittem egy nagy korsó bort, és közben beszélgettem az Úrral, hogy Lelkemben viszem az olaszfái magyar bort. Mindnyájan megemlékeztünk szeretett jótevőinkről: Isten után nekik köszönhetjük munkánk lehetőségét. Az egész katedrái is fényben úszott, az oltár színes népi szőttes térítőkkel volt feldíszítve. Két óra hosszat tartott a szentmise. Minden szerzetesrendből jelen voltak kisebb-nagyobb csoportok.

Mise után volt a kiállítás megnyitása. Ezt egy állami, másvallású képviselő végezte. Előtte egy nagy folyosón kellett átmenni, ami tele volt faágakkal stb. Ez az indiai dzsungelra emlékeztetett, és az ágakat a püspökök tisztították el. A kiállítási kapu előtt díszes helyen ki volt téve a négy első orsolyita missziós cipője. Ezeket négy indiai főnöknő virágfüzérrel díszítette föl, és közben mindegyik külön köszöntést mondott. Nagyon megható volt. Mindenki tapsolt. — A nagy kiállítási csarnok tele volt a 33 intézetünkből hozott tárgyakkal, fényképekkel, statisztikákkal, térképekkel stb.

Este pedig még egy gyönyörű élmény várt mindenkire. Híres bengál táncmesterek és énekesek dramatizálták Szent Angéla anyánk életét, és diáklányaink gyönyörű ritmikus táncokban mutatták be. Olyan szép volt, hogy a közönség nem győzött betelni vele. Négyszer kellett eljátszaniok.

Most a többi házon van a sor. Mi Jampaniban márc. 18.-án tartjuk, mert a jó Szent Józsefnek is nagy köze van hozzá. Egy szép filmet is mutatunk be, mert ez nagy ritkaság. Koncelebrált mise lesz a nagy plébániatemplomban. Itt is lesz kiállítás. Levágunk néhány jószágot, hogy ünnepi ebéd legyen 800 éhes diákunknak, a 20 pedagógusnak és 40 munkásunknak az építkezésnél. Szeretettel meghívunk mindenkit: legalább lélekben és imában legyenek velünk. Áldjuk az Urat, mert szép napokat is adott nekünk.

Az utolsó hír pedig az, hogy az idén egy kis megérdemelt pihenésre megyek Európába. Ez is a jó Isten ajándéka, és hálával veszem, már a missziós ügyért Is.

(Pushpa nővér, Jampani)

Lehet-e az alkalmazkodáson túlmenni? Mennyiben fejeződhet ki a krisztusi örömhír hirdetése és élése az afrikai, ázsiai kultúrában, ennek formáiban, szokásaiban? Az első nemzedéktől egyesek megkívánják, hogy az újkeresztény még rítusformáiban is elszakadjon a pogány életformától. Csak így születik újjá. Mások attól félnek, hogy a görög-római vagy nyugati formák levetésével a kereszténység lényeges pontjai is veszendőbe mehetnek (vö. a híres „rítusvitát“ P. Ricci idejében). Évszázadok folyamán nem képződött-e közöttük élet- egység a „philosophia perennis“-k>en, a liturgia szavaiban? Szabad-e pl. hindu vagy más szent, de nem keresztény szövegeket is felolvastatni az igeliturgiában? Van-e értelme a felszabadulás teológiájának? Meddig mehet a kulturális beépülés (inculturatio) az alkalmazkodáson túl? Meddig kell mennie?

Thsumbe püspöke, Yungu (a zaire-i püspöki kar elnöke csak azt a nevet használja, mióta Mobutu eltörölte a nem afrikai keresztnevek használatát) szerint a kulturális beépülés Afrikában „azt jelenti, hogy a kereszténységnek afrikai arcot adunk.“ Pl. a liturgiában: Amikor az afrikai Teremtőjével lép kapcsolatba, inkább érzelmeire támaszkodik, nem értelmére. Ezért a mise liturgiá29