Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Evangelizálás a fejlődő népeknél (Szerkesztőség)

sen érintetlen volt. Tehát az indiánoknak volt helyük szabadon mozogni, s a többi lakos után sem érdeklődtek nagyon. Az utolsó két évtized azonban nagy változásokat hozott. 'Megépült az új főváros, Brazília (1960). Ebből új utak nyíltak, mint pl. a kb. 2000 km-es út föl Belémbe, az Amazonas torkolatához. S most van folyamatban az Amazonas meghódítása: épül a Trans-Amazonas út. Új vidékek tárulnak fel, érctelepek, olajmezők kecsegtetnek. Az utak miatt a föld hirtelen milliókat ér. Kié ez? Az ott lakó indiáné? A beszivárgott telepesé? Bíróságra menni, panaszt emelni? Száz kilométereket tehetne meg az indián — ha tudna olvasni, ha tudná, miiyen jogai vannak, s ha lenne reménye, hogy az új „honfoglalókkal“ szemben szavát hallatni tudja. A jogi állapotokra a legkifejezőbb hasonlat a vadnyugati filmek indián—sheriff—aranyvadász viszonya: a jog a fegyver!

Itt próbál a misszionárius az indiánok segítségére sietni. Ők ott élnek a vidéken évtizedek óta. összeköttetésük van a püspöki karhoz, iskolázottak, szeretik a népet, érzik szenvedését. — Mit tudnak tenni? Próbálják az embereknek megmagyarázni jogaikat. Segítik őket, hogy védjék meg érdekeiket a betóduló földéhesekkel szemben. A püspöki kart nyilatkozásra ösztökélik. Mindez persze sokaknak nem tetszik. Könnyen kimondják róluk: lázítanak! Nem egy életét áldozza népéért. Mint pl. tavaly P. Bournier. Nem forrófejű demagóg volt, hanem mosolygós, szelíd ember. Akkor is, amikor együtt tanultunk Rómában, akkor is, amikor jezsuita tartományfőnök volt Brazília középső részén. Az maradt akkor is, amikor misszióba kérte áthelyezését. Éppen úton volt Mato Grosso fent említett részén, félvad vidéken. Kis faluhoz értek a püspökkel, megszálltak. A helyi fogdából segélykiáltások hallatszottak: asszonyokat vallattak, mivel az egyiknek a rokona állítólag meggyilkolt egy rendőrt. Erre bementek, s tiltakoztak a kínzás ellen. Mikor P. Bournier végső érvül azt hozta fel, hogy ha nem hagyják abba, följelenti őket, az egyik egyszerűen golyót röpített a fejébe. Az eset bejárta a világsajtót, mert áldozata pap volt, jezsuita, Brazília egyik legismertebb családjának a tagja. De amit ő akart, ugyanazt teszik társai is: védik, segítik a misszió szegény népét, az indiánokat.

(P. Benkő Antal, Rio de Janeiro)

4) Még Szent Pálnak sem volt könnyű görögnek lenni a görögökkel és zsidónak a zsidókkal. Rengeteg támadás, meg nem értés érte emiatt. Meg tudja valósítani ezt a feladatot egy európai ember Ázsiában, Afrikában, a dél-amerikai indiánok között? A színe is más, a szeme állása is másként tükrözi a világot; hiányzik belőle a gyermekkorban szerzett, életet meghatározó élmények sorozata, amit a bennszülött az anyatejjel szívott magába. S mégis meg kell próbálnia a lehetetlent, legalább is abban, hogy megtanul alkalmazkodni . Ez a legkevesebb, a legelső fok, — s ez sem mindig könnyű.

örvendezzenek velünk és adjanak hálát a jó Istennek: elértük a gyémánt jubileumi évet. 75 éve érkezett az első négy szerény, bátor és vidám lelkű rendtársunk India földjére, Ranchiba, hogy megkezdjék a szép missziós munkát a szegény bennszülött törzsek között, akik a nagy földbirtokosok rabszolgái voltak. Sok viszontagság között, a fárasztó éghajlat alatt hintették a jó magot. Ma 33 missziós intézetünk ékesíti az indiai Egyházat, de mindig a szegények között. Talán ezért is velünk van a jó Isten áldása.

Ranchiban van az indiai anyaházunk. Tehát ott nyílt meg a jubileumi év. Nyolc püspök volt jelen azokról a területekről, ahol rendtársaink működnek, és 32 missziós atya. A zsúfolásig telt székesegyházban koncelebrált misével kezdték meg az ünneplést. Hosszú sorban méltóságteljes táncot fejtve jöttek az orsolyi- ta jelöltjeink. Fejükön díszes cserépedényben égtek a kis mécsek. Az edények

28