Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Josef Neuner: Mit jelent az örömhír a fejlődő országoknak?

forradalmár. Akadt épp ©lég ilyen harcos párt a korabeli Palesztinában: Jézus sohasem csatlakozott hozzájuk, nem azonosította magát velük. Az ó szabad ítá- sa sokkal gyökeresebb: azt akarja, hogy mi emberek szabaddá váljunk az emberségünket irányító minden hamis elképzeléstől. Mert meghamisítjuk ember- voltunkat, elidegenedünk önmagunktól.

A leggyakoribb és legerőteljesebb elidegenedés a vagyon. Nem mintha a birtokolás rossz lenne — persze hogy szükségünk van anyagi javakra és termelésre. De Jézus nem akarta, hogy anyagi dolgok uralkodjanak rajtunk. Az ember több, mint a ruhája és a tápláléka, több, mint a karrierje és a hatalma. Mindig újból látta a javakat halmozó embereket, — és ahol a kincsed, ott a szíved is. Igazi énünk Isten kezében van. Nincs szükség hosszú magyarázatra, hogy megmutassuk: milyen fontos ez a felszabadulás a mi korunkban, a növekvő fogyasztás és az idegőrlő konkurenciák idején.

Vannak más hatalmak is: a társadalomban elfoglalt hely, a család, a baráti kör. Mindez ismét szükséges emberi életünkben. De beszűkíthet: azonosulunk egy csoporttal, mások támogatására szorulunk, és hűtlenné válunk meggyőződésünkhöz. Jézus szabad volt a társadalmi korlátoktól. Nem hagyta előírni magának, kivel érintkezik; elment a szegényekhez, ami már magában véve botrány volt, szóba állt az adószedőkkel, akik a rómaiak szolgálatában álltak, s ezért társadalmi megvetésben volt részük, sőt egyiküket még tizenkét tanítványa közé is fölvette. Senkit sem zárt ki, és eközben jó hírnevét tette kockára. Tanítványaitól ugyanezt kívánta.

További hamis biztonságot találunk a hagyományokhoz való ragaszkodásban. Sok törvény és szokás létezett Jézus idejében, és a zsidónak be kellett illeszkednie ebbe a társadalomba. Jézus bizonyára nem volt társadalmon kívüli ember: megülte az ünnepeket, tartotta magát az ország szokásaihoz, de sohasem tagadta meg a meggyőződését. Ha valami szokás, akár vallásos jellegű is, szolgává alacsonyítja az embert, akkor félretolta: Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért.

Szép és ösztönző lehet Jézusnak és tanítványainak ezt a szabadságát szemlélni. De ez a szabadság fájdalmas. Jézus magányos utat járt, mindig mélyülő magányban. Nőttön nőtt az ellenállás körülötte, a hatalmasok ellene szegültek, a nép elhagyta, sok tanítvány elment. Élete végén így egyedül áll, senki sem száll síkra érte. Jézus nem a lengő zászlók szabadságát élte és hirdette, hanem a fájdalmas szabadságot, amelyben az ember meri élni saját életét, hűségben és felelősségben.

De ez a szabadság nem szigeteli el. Nincs életében önmagának-elég elzárkózás, nem vonul vissza aggodalmasan az emberektől. Éppen szabadságában tud közel állni minden emberhez. Jézus sohasem védelmezte, sohasem helyezte biztonságba önmagát. Rá és mindenkire érvényes a gyakran ismételt alapelv: „Aki életét meg akarja menteni, az elveszíti, aki érettem elveszíti, az meg19