Szolgálat 37. (1978)

Halottaink - Dr. Golenszky János Kandid ciszterci (Bajcsy Lajos)

igazolta (a Ménesi úti Emmausz, a Karolina úti Nagyboldogasszony, az Ulászló utcai Szentlélek, a Kruspér utcai Szt. Tádé lelkészség — ez ma már önálló — és a Szent Imre kápolna a Bartók Béla úton). A kerület viszonylag intellektuális, nagyszámú hívőjének lelkipásztori ellátásában ezeknek a kis kápolnáknak is igen nagy szerep jutott az elmúlt évtizedekben. A mai ember jobban igényli a közösséget, a bensőséget, s ez a kisebb helyeken talán jobban kialakítható. Ennek a hit-, ima-, eucharisztikus, liturgikus és szeretetközösségnek munkálásában buzgóikodott-fáradozott közel 40 esztendeig a Szentlélek lelkészség kápolnájában Kandid atya. Előtte sok éven át volt hittanár a gimnáziumban, és jóságos lelkiatyja lett nemzedékeknek. Sokan keresték fel öregdiákjai, lelkigyermekei később is. Sokakat indított el az életbe, adta rájuk a házassági áldást, keresztelte és nevelte gyermekeiket is. Mindnyájuk nevében küldte útravalóul hálából az „áldást" egyikük a farkasréti búcsúztatáskor.

Szívgyengesége már fiatalabb korában jelentkezett. Mivel 1968 telén szívinfarktust kapott és utána gyengélkedett, 1969 tavaszán Dr. Szabó Imre püspök, apóst, kormányzó váratlanul kihelyezett melléje kisegítőül a szemináriumból hatodévről. Három és fél hónapig voltam ott mindössze, de benne mint kezdő pap a jólelkű atyát és buzgó lelki- pásztort, az ima, békesség, derű, szeretet és jóság emberét ismerhettem meg, és ez nem volt hatástalan későbbi életemre sem. Igazán „napfényes“ volt már első találkozásunk: márc. 14-én a tóparton a park egyik padján pihent, ragyogó tavaszi napsütésben, és kitárt karral fogadott: „Szeretettel köszöntelek! Mindent a legjobb belátásod szerint végezz majd a munkában, teljesen rád bízom . . . aztán meg majd mindent megbeszélünk.“

A liturgia szeretete, liturgikus buzgóság jellemezte. A kápolnának, hogy úgy mondjam, saját, egyéni élete volt, s ez főleg a liturgikus élet és az ájtatosságok gazdag változatosságában nyilatkozott meg. Ö mindig figyelt mindenre, hogy rendezett, jól szervezett, szép legyen. Naponta liturgikus színbe öltözött az oltár is (antipendiumok). Minden „helyi rítust“ előre megbeszéltünk, sőt írásban is kezünkbe adta, nehogy elvétsük, mert a liturgia szent dolog. Az oltár melletti „szemléltető táblákon“ képszerűen megjelentek a hét vagy ünnepkör szimbólumai, evangéliumi főgondolata. Amikor a reform nyomán az új magyar misekönyv és olvasmányos könyvek kerültek az oltárra, első dolga volt szép és praktikus beköttetésük. (Előzőleg maga gépelt és állított össze magyar misekönyvet.) A közös részek új szövegei azonnal fölkerültek a mozgatható „fali karokra“, és havonta változtatva lelkesen imádkozták a hívek. Szívügye volt az istentisztelet szép és komoly végzése, a hívek bekapcsolása, a liturgikus nevelés, hittanórákon is. Akárcsak a liturgiában, a hittanban is a szemléltetés híve volt, s így modern. Gazdag anyagát azonnal szívélyesen rendelkezésemre bocsátotta. Az ízléses „szent dekoráció“ mestere volt. (Felejthetetlen hangulatú volt pl. a Pünkösd hét piros tűzlángjával az oltár körül.) Az imára, lelkiségre nevelést segítette elő az ízléses keresztét (Feszty Masa stációinak másolata), de még inkább a nagyböjt péntekjein mindig más-más szöveggel végzett keresztúti ájtatosságok, vagy Szt. Bernét képe előtt a rendalapító csodálatos imái. Az udvaron és a bejáratnál több liturgikus tábla volt. (Felhalmozott szemléltető anyagát hasznos volna közkinccsé tenni.) A szent énekeket is szerette. Gazdag volt a kápolna ima- és énekkincse: külön énekesfüzetek voltak, bő választékkal, és jó, lelkes kántor mellett lendületesen ment az ének. Élmény volt a gregorián dallamú, de már akkor magyar nyelvű Mária-antifónák, szép himnuszok, amit másutt sose hallottam így, se előtte, se utána. Ezért is volt stílusos búcsúztatásakor a gregorián Salve Regina. A liturgikus és keresztény művészetnek is nagy pártfogója volt, azok közé a papok közé tartozott, akiknek volt ízlésük, harmonikus érzékük, finomságuk. Fiatal korától felkarolta unokaöccsét, a Pécsett alkotó tehetséges szobrász- művészt. Betegsége és idős kora ellenére állandóan fejlesztett, alakított valamit a kápolnán a teljes megújulásig. Sőt éppen ez volt életének utolsó nagy, eredményes vállalkozása. Nem mellőzhetjük a Szüzanya és a magyar szentek iránti lelkesedését: utóbbiak külön naptára és később, az 1975-ös szentévben képei is helyet kaptak a kápolnában.

98