Szolgálat 37. (1978)
Halottaink - Dr. Maklári Lajos piarista (Confrater)
Igazában az ima embere volt; nemcsak nevelt és buzdított rá, hanem az evangéliumi Jézusra hallgatva, szobájába zárkózva gyakran és hosszan beszélt rejtekben lévő Atyjához. Elmélkedve vitte elébe nagyszámú lelki gyermeke vagy a kápolna ügyét, vagy egyszerűen csak felnézett az ágya fölötti hatalmas feszületre. Szerette a csendet, az elmélkedést, az elmélyedést, a lelki irodalmat, és ebből gazdag könyvtára volt. Rendalapítójuk, Szent Bernát lelkiségét különösen szerette és kutatta. Egy alkalommal „Lucete et ardete!“ (világosodjatok és lángoljatok) c. válogatásának kis kötetét adta emlékbe. Élete utolsó évei szinte kizárólag a kápolna és félemeleti lakása között folytak le; imádsága adta a lelki hátteret hívei buzgóságához, lelkiségéhez, életéhez. Otthonát külsőleg rend, finomság, művészi ízlés jellemezte; belsőleg csend, béke, derű és jóság lengte körül. Egyszerűen: jó volt nála leülni! A csendben, szemben vele. Az imában és szenvedésben alázatossá, szeretetteljessé, jóvá, békéssé és derűssé vált lelki atyával találkozott itt az ember. Arcáról nyugodt, szelíd mosoly áradt szinte mindig. Gondterheltnek csak lelki gyermekei, pasztorációs gondjai vagy paptestvérei miatt láttam; indulatosnak, haragosnak, bosszankodónak, keserűnek soha, — de úgy gondolom, mások sem! Mostani káplánja is mondta a temetésre menet: sohasem láttuk dühösnek. Egyszer valami elvi kérdésben összekülönböztünk. Mikor véleményemet fiatalos hevességgel tudattam vele, lehajtotta fejét, és csak ennyit mondott: „igazad van, máskor nem teszem.“ Óriássá nőtt szememben! Szeretete az 1Kor 13 eleven illusztrációja volt. Ha fáradt volt is, mindig volt pár perce számunkra. Figyelmes és előzékeny volt. ünnepi üdvözlő lapjain küldött meleg soraival később is mindig megelőzött. Szerette a virágokat, otthonában is, a kápolnában is, s így „rossz ember nem lehetett“. A kápolna „a Gondviselésre bízva“ egész nap nyitva állt a gyakran idejáró imádkozok számára. Családjához, rokonaihoz, rendtestvéreihez meleg szeretet fűzte, főleg az idősebbeket sokféle módon segítette. Különös szeretettel és tisztelettel vette körül paptársait. Odaadó gondozóját, a nem sokkal előbb elhunyt Róza nénit úgy becsülte, szerette, mint „második édesanyját“, ahogy koszorújára íratta. Utolsó éveit a gyengélkedés, a betegség, a halál jegyében élte, de mindig bízva a gondviselésben és tudva, hogy addig marad, ameddig kell. Fiatalos terveit véghezvitte, a kápolna megnyílt. Utolsó infarktusával már nem akart kórházba menni, mert „elege volt belőle“. Talán tudta, hogy jobb így, ha csendben otthon elpihen. Odaátról tovább „világít és melegít“ Jézus tanításával, szeretetével, — mert az igazság örök és a szeretet soha el nem múlik. Bajcsy Lajos Dr. MAKLÁRI LAJOS piarista (1912—1977) Az Isten népében a hivatás útján együtt zarándokoló társról akkor lehet nekrológot készíteni, ha alakja megfelelő távlatot kap. Makiári Lajos rendtársunk alakja körül Isten életet irányító távlata 1976 őszén kezdett kirajzolódni. A gyomorpanaszai nyomán megindult vizsgálatok a vesében fedeztek fel árnyékot. A sebész (volt tanítványa) kése eltávolította fél veséjét, de bepillantást engedett a végzetesen elrákosodott belső szervekbe is. És ekkor döbbentünk rá, hogy köztünk létét teremtő Istenünk kizárólag magának tartotta fenn. A köztünk szenvedő társban ekkor ragyogtak fel az evangélium legszebb erényei közül a türelem, az alázatosság, és akkor teljesedett hitének igazi értelme: 10 hónapon át készült a testi szenvedésben megtisztulva az Istennel való találkozásra. Hosszú agónia után pihent el végleg csendesen 1977. augusztus 13-án, szombaton éjjel, csaknem egy hónappal 65. születésnapja előtt. 16 éves korában lépett be a Piarista Rendbe. A teológiai stúdiumok és a papszentelés után 1937-ben földrajzból, természetrajzból és kémiából kapta tanári oklevelét a Pázmány Péter Tudományegyetemen, s ehhez 1940-ben a doktori diplomát csatolta. Ekkor már a Rend szegedi gimnáziumában tanított, és a doktorátus után az ottani egyetem ásványtani tanszékén kinevezett tanársegéd is volt. Ekkor irányult figyelme az énekoktatásra, s ettől kezdve minden állomáshelyén tanította az iskolai éneket. Ez 99
