Szolgálat 37. (1978)

Könyvszemle - Kereszty R.: Krisztus. - Horváth T.: A kinyilatkoztatás kritikája (Békési I.) - S. Moore: The Crucified Jesus Is No Stranger (Lelóczky Gy.)

és a keresztény lelkiségről ad elő. Több könyv ismert nevű szerzője, most egy újszerű szóteriológiai kísérlettel lepte meg olvasóit. Az utóbbi két évtizedben sokat foglalkoztak a teológusok a feltámadással. Moore viszont figyelmét Jézus kereszthalálára összpontosítja. A hagyományos gondolatot, hogy minden bűn valamiképp részvétel Jézus megfeszítésében, új megvilágításban mutatja be, és közel hozza a modern ember lelküietéhez.

Abból a megállapításból indul ki, hogy korunk a „pszichológiai ember" kora, amikor az ember kezd tudatosan kapcsolatot teremteni pszichológiai központjával, a központtal, amelyet Jung „selbst“-nek nevez. Ez a személy életének teljessége, lelki energiáinak forrása, sokkal gazdagabb valóság, mint közvetlenül öntudatos énünk, amelyet „ego“-nak nevezhetünk. Ebben az új korban — állítja a szerző — Jézusnak a régi messiási címek — mint Úr vagy Ige — mellett egy új címe kezd formát ölteni: a „selbst“.

Jézus ember, aki kétezer évvel ezelőtt élt a földön; de ugyanakkor felismert és elismert kifejeződése is az ember Isten által elgondolt legteljesebb önmagának. Legmélyebben és legbiztosabban akkor fedezem fel Jézust, mint az embert, amely lehetnék, de sohasem voltam („selbst“), amikor rájövök, hogy saját nem-teljes-ember-létem („ego") feszíti azt keresztre. Jézus az egész ember. A gonosz bennem inkább azt választja, ami nem egész — s ez halál-vágy. Az egész ember haláláé, Jézus haláláé. A kereszten függő Jézus igazi önmagamat jelenti, amelyet inkább keresztre feszítek, mintsem hogy elfogadjam. „Minden ember megöli, amit szeret" (Oscar Wilde). De pontosan a keresztrefeszítés az út az elfogadáshoz. Nem-személy voltom („ego") jellemző cselekvésére, a teljesség („selbst“) lerombolására kényszerült. Inkább megfeszítem Jézust, mintsem hogy azzá legyek, ami ő, teljes ember, s a rosszon keresztül, mint megtérő bűnös, a bánat gyógyító ereje által leszek ő. Megtérés a bánat által azt jelenti, hogy helyzetemet átváltom a keresztrefeszítő „ego"-róI a keresztrefeszített „selbst“-re. Abból az emberből, aki „megfeszíti a dicsőség Urát", alakulok azzá az emberré, aki „keresztre van feszítve Krisztussal". Ugyanaz az ember az, átalakulva az önfelfedezés által Krisztusban.

Ebben az összefüggésben Jézus keresztrefeszítése szimbólum szakramentális értelemben: nem elvont jelkép, nem az emberi egzisztencia képszerű kifejezése, hanem valóságos történeti esemény, amely éppen azáltal, hogy — mint az ember állapotának tükörképe — megtörtént esemény, képes ezt az egzisztenciát meggyógyítani, új élettel átjárni.

A Krisztus-esemény értelme az, hogy kivetíti az ember birkózását Isten által elgondolt önmagával, és átviszi az elutasítás, gyűlölet, keresztrefeszítés, önmegadás és új élet szakaszain. A kereszten függő Jézus mintegy ezt mondja kínzójának: „Én te magad vagyok, a te szépséged, amelyet keresztre feszítesz." Az önmagát felfedező, megtérő ember pedig így szól felebarátjához: „Nem te, barátom, és nem az isten, hanem az én igazi önmagam az áldozata annak, amit most bűnnek ismertem fel. Igen, bántottalak téged; igen, vétkeztem Isten ellen. De mindennél mélyebben gyökerezően megakadályoztam magamban tefeléd annak a központnak működését, amelyből egyedül jöhet emberi jóság, süketté tettem a Lélek és élet szava számára."

A szívem az, amit barátom akar, amelyhez Isten szól. A Szentírás úgy beszél a bűnről, mint a szív keménységéről. A tulajdonképpeni bűn a szív megkeményítése; a többi tett csak ennek az első bűnnek folyománya. Ennek megfelelően a megtérés a szív meglágyulása. A bánat és a megtérés szempontjából mély kapcsolat van Krisztus szívének lándzsával való átszúrása és a „compunctio cordis" között. A „compunctio" nem Krisztus szíve szemlélésének egyszerű következménye; sokkal inkább maga a belépés ebbe a szemlélésbe: azzá válás, amit látok, a Keresztrefeszítettnek szentpáli „magamra öltése", az ő példájának követése.

A könyv módszere, hogy az alapvető mondanivalót különböző területekre alkalmazva, azok elemeivel gazdagítva ismételten kifejti, mintegy „variációk egy témára" formájában. A szeretet szempontjából nézve pl. így alakul a gondolatmenet: Félelmünket az élettől — életünk teljes élésétől — csak a szeretetnek valami rendkívüli születése,

93